Vágólapra másolva!
Amiről már hetek óta beszéltek a Budapest Honvédnál, az bekövetkezett: Gálhidi György távozik a piros-feketék kispadjáról. A szakember tehát hiába nyert bajnokságot és jutott a kupadöntőbe, majd az élvonalba is csapatával, a tulajdonosok más edzővel képzelik el a jövőt. Pontosabban a Honvédnál maradt tulajdonosok, hiszen egyikük, Kocsis György, aki húsz százalékot birtokolt a klubnál, Székesfehérvárra távozott Gál Lászlóval együtt, utóbbi ugyanis ügyvezető lesz a Videotonnál.

Gálhidi György szerződése szerdán, azaz, június 30-án lejárt, és a Honvédnál úgy döntöttek, mással képzelik el a jövőt. Noha a sikeres szakember már hetek óta tudta, hogy mennie kell, az utolsó pillanatig ő vezette az edzéseket, méghozzá napi két foglalkozást tartva, sőt, a vezetők arra is megkérték, hogy a heti edzőmeccseken még irányítsa az együttest.

Gálhidi természetesen teljesítette a kérést, ám már szerdán elköszönt a kispesti futballistáktól, ugyanakkor megkeresésünkre csalódottságát sem leplezte: "A korrekt válás ellen nem lett volna kifogásom, de az, hogy szinte kerültek engem a vezetők, érthetetlen számomra. Olyan szerződést kínáltak számomra, amiről eleve tudták, hogy nem fogadhatom el, hiszen ez anyagilag és szakmailag is visszalépés lett volna számomra és a csapatnak is. Többek között a keret megerősítését sem garantálták volna. Úgy érzem, szép és sikeres szezont zártunk a csapattal, a szurkolók is mellénk álltak, ezek után talán érthető a csalódottságom."

Való igaz, Gálhidit nem csupán játékosai, hanem a kispesti drukkerek is nagyon szeretik, aminek egyértelmű megnyilvánulása volt, ahogy a trénert éltette a piros-fekete tábor a Ferencváros ellen elveszített kupadöntő után. Ilyen eredmények után enyhén szólva is fura Gálhidi leváltása. Utódként a korábban a Ferencvárosnál dolgozó Marijan Vlak került képbe, akivel Gál László, a Honvéd jelenlegi ügyvezetője még az Üllői úton alakított ki nagyszerű kapcsolatot, de emlegetik Martti Kuusela nevét is a Bozsik-stadionban.

A finn szakember 1992-94 között a belga tulajdonos, Louis de Vries idején edzette a Honvédot, majd bajnok is lett a csapatával, ugyanakkor a kispestiek előbb-utóbb a klub egykori nagy kedvencét, Détári Lajost is visszavárják a kispadra. Amiben viszont a legtöbb Honvéd-drukker egyetért: Gálhidi nem ilyen bánásmódot érdemelt volna. Ráadásul a Honvédnál most azon törik a fejüket az elöljárók, miként lehetne kibekkelni a korábbi kispesti edzőnek, Tornyi Barnabásnak jogi úton megítélt 30 millió forintot.

Mindez azonban már a Bozsik-stadionban maradt tulajdonosok, Kiss Zsolt és Piero Pini gondja lehet, hiszen a harmadik tulaj, Kocsis György Székesfehérvárra tart. A Honvédnál húsz százalékos tulajdonnal bíró Kocsis Gál Lászlóval együtt megy a Videotonhoz, utóbbi ügyvezető lesz a fehérvári klubnál.

Bánki József

A Honvédnál örülnek az örmény ellenfélnek/sport/magyarfoci/20040625blfeherorosz.html?pIdx=1