Vágólapra másolva!
A Ferencváros nem zárkózik le egyik legértékesebb játékosa, Gera Zoltán eladásáról.A technikás futballista iránt több nyugat-európai klub érdeklődik, ám az alapárként meghatározott 3 millió euró elriasztotta a vevőket. Ami biztos Gera menni akar, hiszen szívesen kipróbálná magát a profi világban.

Gerát már tavaly szívesen vitte volna a török Galatasaray, sőt, az isztambuli klub már el is küldte a magyar futballistának a Boszporusz-parti egyesület számmal ellátott mezét, ám Gera kijelentette, egyelőre nem akarja elhagyni a Fradit. Most már viszont mindenképpen menni akar. Amennyiben Lothar Mathaus a Besiktashoz szerződött volna, úgy Gera is a törökök játékos lenne, de mivel ez nem jött létre, a további ajánlatokat fontolgatja a Ferencváros játékosa.

Furulyás János, az FTC elnöke jelezte, megértik Gera döntését, ráadásul mivel a játékosnak még élő szerződése van a Fradival, a klub is úgy jár jól, ha idén nyáron sikerül eladni a csatárt. Azt viszont az elnök hozzátette, Gera ára 3 millió euró alatt van, ami azért jelzés értékű, mert korábban Vladan Filipovic menedzser több lapban is kijelentette, hogy 3 millió euró némileg túlzott ár a technikás futballistáért, azaz ennyiért nehezen veszik meg a támadót.

A sportnapilap úgy tudja, Geráért német, francia, portugál, és török együttesek is bejelentkeztek, ezek közül az egyik a Hannover, amely a másik kaiserslauterni hőssel, Torghelle Sándorral is tárgyal (Érdekesség, hogy a Kicker szerint a Köln és a Nürnberg már letett az MTK-támadó szerződtetéséről, mivel sokallják az érte kért másfélmillió eurót.)

Az Üllői úton egyértelműen kedvelik Gerát, ám azt sem titkolják, a jövő évi költségvetés nagy részét az ő eladásból szeretnék fedezni.

Bánki József