Vágólapra másolva!
Sem a Ferencváros, sem a Magyar Labdarúgó Liga képviselőivel nem tudott tárgyalni Tököli Attila, a válogatott labdarúgó ugyanis vírusos gyomorfertőzés miatt otthon maradt. A játékos elmondta, rossz passzban van, ráadásul sérülése sem javul.

Kedden két különböző tárgyalásra lett volna hivatalos Tököli Attila, ám a válogatott támadó sem a Ferencváros vezetői, sem a liga fegyelmi bizottsága előtt nem tudott megjelenni. Utóbbi tárgyaláson a Debrecen óvását vizsgálta volna az MLL, amelynek azt kell eldöntenie, Tököli Attila jogosulatlanul játszott a bajnokság utolsó fordulójában, vagy sem.

A Fradi szempontjából a szerződéshosszabbítás ügyében került volna sor a megbeszélésre, a csatár kontraktusa ugyanis a nyáron lejár, s több külföldi csapat (például a cseh Slavia Praha) is érdeklődik utána.

"Tavaly nyáron is volt egy hasonló betegségem. Az orvosok akkor azt mondták, hogy a nagy meleg miatt támadnak a vírusok, de most még meleg sincs igazán, úgyhogy nem igazán értem az egészet. A nagyobb probléma azonban a lábam állapota. Sérülésem, nemhogy nem javul, de rosszabbodik. Mostanra még el is fertőződött a jobb lábfejemen lévő seb, úgyhogy bőrgyógyászhoz is járnom kell. Kicsit rossz szériában vagyok, de még mindig jobb, hogy most történtek meg velem ezek a kellemetlenségek, és nem, mondjuk, két hete" - nyilatkozta Tököli a klub hivatalos honlapján.

A Liga fegyelmi bizottsága egyébként felmentette Pintér Attilát, a zöldek vezetőedzőjét. A bajnok és kupagyőztes együttes trénerét Kassai Viktor játékvezető a május 19-i Balaton FC elleni mérkőzésen küldte el a kispadról. A testület keddi ülésén bizonyítékok hiányában nem büntette meg a trénert.