Vágólapra másolva!
A futsalbajnokságban aratott győzelme után a Rubeola FC Csömör a Magyar Kupát is elhódította, miután a gödöllői fináléban 3-1-re legyőzte az esélyesebbnek tartott Cső-Montage együttesét.

Futsal Magyar Kupa, döntő:
Rubeola FC Csömör - Cső-Montage BFC 3-1 (2-1)
Gödöllő, Egyetemi Sportcsarnok, 500 néző
vezette: Drucskó János, Némethi Attila, Szabó József
Rubeola: Berecz - Simon, Zsámár, Lichtenberger, Kilik, Gyurcsányi, Somogyi K., Takó, Molnár Z., Takács B., Takács L., Szalontai. Edző: Mucha József
Cső-Montage: Márkus - Tóth Sz., Szalay, Baranyai, Lódi, Mezőfalvi I., Lovas, Tóth M., Csák, Somogyi, Mezőfalvi II., Reveland. Edző: Jávor István.
gól: Gyurcsányi, Lichtenberger, Simon, illetve Csák
sárga lap: Simon, illetve Szalay, Lovas

Noha az m2 televíziós csatorna élőben közvetítette a kupadöntőt, telt ház előtt kezdődött meg a gödöllői csarnokban a Rubeola - Cső-Montage mérkőzés, amelyen utóbbi csapat vissza akart vágni a bajnoki fináléban elszenvedett vereségért.

Egy csömöri figyelmetlenség után, rögtön a mérkőzés elején 6 méterről közvetett szabadrúgást végezhetett el a címvédő Cső-Montage: nem is hibázta el a lehetőséget, Csák Zoltán a legurítás után bevarrta a labdát Berecz kapujába (0-1). A Rubeolát nem zavarta meg a korán bekapott gól, s Mucha József edző, ahogyan a rangadókon mindig, most is leginkább Zsámár László és Simon Balázs játékára számított a legtöbbet, idén ez a húzása be is vált. Később pedig előbb Gyurcsányi Zsolt, majd Lichtenberger Attila lőtt gólt, és ezzel a sárga-feketék meg is fordították a mérkőzés állását (2-1).

A második játékrészben a Cső-Montage mindent megtett az egyenlítés érdekében, két és fél perccel a döntő lefújása előtt Jávor István edző még kapusát is lehozta, de egyenlíteni már nem tudtak a kék-fehérek. Ráadásul a Rubeola növelte előnyét, Simon Balázs egy labdaszerzés után, 23 másodperccel a meccs vége előtt az üresen maradt kapuba lőtt (3-1), bebiztosítva ezzel csapata győzelmét. A lefújás után Ragadics Ferenc, az MLSZ Futsal Bizottságának az alelnöke adta át a díjakat a csapatoknak.

A Rubeola megérdemelten szerezte meg története során először a futsal Magyar Kupát, s így a bajnokság után újra jobbnak bizonyult a válogatott gerincét alkotó Cső-Montage-nál, amelynek a hegemóniáját az utóbbi években senki nem tudta megszakítani. A csömörieknél az egész csapat motiváltabb játszott, mint nevesebb ellenfele, és akadt két igazán remek teljesítmény is náluk: Zsámár László és Gyurcsányi Zsolt remekül játszott a kupadöntőben.