Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnokság kezdetéig még van egy pár nap, a pontvadászatok többsége viszont már véget ért, de így is maradt elég esemény a hét végére. Afrikában például megkezdődtek a világbajnoki selejtezők csoportmérkőzései, egyelőre meglepetések nélkül, Németországban pedig kialakult az U21-es Európa-bajnokság döntőjének párosítása.

A felnőtteknél csak a hét végén kezdődik az Európa-bajnokság, a 21 éven aluliaknál viszont már a döntő párosítása is kialakult: a németországi tornán a keddi fináléban Olaszország és Szerbia-Montenegró csapata csap majd össze. A két gárda a csoportmérkőzések során egy kvartettben szerepelt, és akkor a taljánok 2-1-es győzelmet arattak, most viszont már az aranyérem lesz a tét.

Az elődöntőben az olaszok az utánpótlásszinten mindig kiváló portugálokkal játszottak, és a luzitánok messze nem a legjobb összeállításukban léphettek pályára: az utolsó csoportmeccsen, a házigazda németek ellen három meghatározó futballista is összeszedte a második sárga lapját, így Raúl Meireles, Carlos Martins és Lourencao is kimaradt az együttesből. A taljánoknál is volt egy fontos hiányzó a horvátok elleni csoportmeccsen kiállított Simone del Nero személyében, ám náluk visszatérhetett a csapatba az eltiltását letöltő csatár, Alberto Gilardino, és ez sorsdöntőnek bizonyult.

Az AC Parma színeiben a Serie A-ban 23 találatig jutott támadó ugyanis két gólt is szerzett: előbb a 19. percben a csapatkapitány (és egyben klubtárs) Daniele Bonera beadását fejelte a hálóba, majd mérkőzés hajrájában, amikor 2-1es talján vezetésnél levegőben lógott a portugálok egyenlítő találata, egyedül lépett ki, és nem hibázott.

A másik ágon az eddig menetelő svédek játszottak a szerbekkel, és úgy tűnt, hogy a skandináv gárda ezt az akadályt is simán veszi. A csoportmérkőzések során négy gólt szerző Johann Elmandert ugyan a pláviknak sikerült kikapcsolni a játékból, de a háromkoronások ennek ellenére vezetést tudtak szerezni az első félidőben a görög származású Babis Stefanidis révén.

A második játékrészben aztán a kelet-európaiak nagy erőkkel rohamoztak, de az egyenlítő gól sehogyan sem akart megszületni - egészen az utolsó percig, amikor Milos Maric egy távoli bombával egalizált. A ráadásban egy-egy kapufa esett mindkét oldalon, gól azonban nem született, így aztán következtek a tizenegyesek, amelyek során a svédek gólszerzője, Stefanidis ezúttal nem tudott túljárni a szerb kapus, Nikola Milojevic eszén, így a plávik jutottak be a döntőbe.