Vágólapra másolva!
Vasárnap késő este megszületett a megállapodás Vicente del Bosque és a török Besiktas között, miszerint a Real Madrid egykori trénere két esztendőn át irányítja a klubot. Lothar Matthäus tehát, úgy tűnik, valóban marad a magyar válogatott élén.

"Del Bosque firma dos anos por el Besiktas" (azaz "Del Bosque két évre aláír a Besiktashoz") - írja az AS című spanyol sportnapilap, amely úgy tudja, a Real Madrid egykori szakvezetője vasárnap már mindenben megegyezett a török klubbal, hétfőn utazik Isztambulba, s a klub hivatalos keretek között kedden mutatja be a szurkolóknak.

Az AS szerint néhány órás tárgyalás után vasárnap este a madridi Ritz hotelben állapodott meg a szakember és a török klub küldöttsége. Del Bosque segítője Toni Grande, Javier Minano és Paco Jiménez lesz. A Besiktas egy éve már egyszer megpróbálta elcsábítani a trénert, akkor nem jártak sikerrel a tárgyalások.

Pedro De Felipe, a spanyol tréner ügynöke a Cadena Ser nevű spanyol kereskedelmi rádiónak úgy nyilatkozott, hogy Del Bosque tanulmányozta a Real Madrid ajánlatait - a fővárosi klubnál adminisztratív munkát, illetve az utánpótlásképzéssel összefüggő irányítói feladatokat ajánlottak neki -, de mivel elsősorban edzősködni szeretne, és a Besiktas ajánlata felkeltette az érdeklődését, 24 órás gondolkodás után elfogadta a törökök felkérését.

Két évre írt alá, s viszi magával segítőit, José Antonio Grandét, Paco Jimenezt és Javier Minanót. De Felipe nem kívánt arról beszélni, hogy Del Bosque, akit a Real Madrid kispadjáról egy éve állítottak fel, milyen további ajánlatokat kapott az elmúlt időszakban. A helyi sajtóban azonban a Betisszel, a Benficával és az Olympique Marseille-jel hozták hírbe, s neve a dél-koreai szövetségi kapitányi poszt kapcsán is felmerült.

A klub egykori játékosa (1973-1984) 1999 novemberében vette át a madridi királyi gárda irányítását, majd 2000-ben és 2002-ben Bajnokok Ligája-győzelemig vezette az együttest, amellyel 2001-ben és 2003-ban bajnoki címet, 2002-ben európai Szuperkupát és klub Világkupát is nyert.

"Nem azért lett Vicente del Bosque az edző, mert nem sikerült megállapodni Lothar Matthäusszal, hanem mert mindenképpen spanyol trénert szerettünk volna leigazolni" - nyilatkozta Kivanc Oktay, a Besiktas alelnöke, kijelentésével új megvilágításba helyezve, egyszersmind meg is kérdőjelezve a magyar futballválogatott német kapitányának Isztambulba költözésével kapcsolatos korábbi értesülések komolyságát.

"Jó ajánlatot kaptam, és már alig várom, hogy megismerkedjem a keret tagjaival, hogy kiderüljön, milyen erősítésre van szükség. A vezetők ígéretet tettek arra, hogy leigazolnak egy pár játékost" - mondta a szerződéslehetőségei közül végül is a török klubét választó 53 éves spanyol szakvezető.

[origo]/(MTI)