Vágólapra másolva!

A bennmaradás sem garancia a kispadra az olaszoknál

Alig ért véget az olasz bajnokság, máris megindult a játékos- és edzőkeringő. A futballisták esetében a többség még csak tapogatózó tárgyalásokig jutott, a trénerek közül azonban néhányan már kereshetnek új kispadot maguknak. Meglepetésre a kirúgottak között van két olyan mester is, akik tulajdonképpen sikeresen zárták a szezont, hiszen az élvonalban tartották csapatukat, klubjuk vezetése mégsem velük képzeli el a jövőt.

Két nap alatt két olasz edző vált munkanélkülivé, pedig a most véget ért szezonban tulajdonképpen mindketten teljesítették a klubvezetés elvárásait. A Lecce története egyik legjobb idényét zárta: a déliek a tizedik helyen fejezték be a bajnokságot, a 2003-2004-es szezonban aratták a legtöbb győzelmet az élvonalban fennállásuk során (szám szerint 11-et), és szerezték a legtöbb pontot (41-et), Ernesto Javier Chevantón személyében pedig a piros-sárgáknál szerepelt a szezon egyik legnagyobb felfedezettje.

A vezetőedző, Delio Rossi munkájával mindenki elégedett volt, ráadásul emberileg sem voltak különösebb problémák a mesterrel. Mellette álltak a szurkolók is, amit az utolsó fordulóban egy "Delio Rossi: egy igaz ember" szövegű transzparenssel is jeleztek. A tréner szerződése azonban lejárt a szezon végén, így a felek a lehető leghamarabb asztalhoz ültek, hogy a folytatásról tárgyaljanak. Az egyeztetés előtt a klub sportigazgatója, Pantaleo Corvino a következőket nyilatkozta: "Rossit én akartam a csapathoz hozni. Érkezését sokan kétkedve fogadták, mégis bizonyított. Remélem, marad, de egy házassághoz két ember kell."

Rossi május 21-én találkozott a vezetőséggel, a megbeszélésen jelen volt a klub elnöke, Rico Semerano, az ügyvezető, Claudio Fenucci, valamint Corvino is. Ők a mesterrel közösen értékelték a bajnokságot, majd a vezetőség felvázolta a jövőre vonatkozó elképzeléseit. Rossi türelmesen végighallgatta a terveket, de nem csapott egyből a vezetők tenyerébe, hanem egy hét gondolkodási időt kért.

Az elnök és a többiek ezt úgy értelmezték, hogy "Delio Rossiban nincs meg a kellő lelkesedés és elkötelezettség a klub iránt", ezért megköszönték, amit a klubért tett, és sok sikert kívántak neki leendő csapatánál. Magyarul kirúgták. A hírek szerint Rossi sem haragszik senkire, azaz a felek békében váltak el, Rossi csapatot, a Lecce pedig edzőt kereshet magának.

Reggio Calabriában Giancarlo Camolesétől köszöntek el a vezetők, pedig a csapat szereplése látszólag nem adott okot a váltásra. Camolese december elején, a 11. forduló után vette át a csapatot, és teljesítette, amire szerződött: bent tartotta a Regginát az élvonalban. Május 19-én tartotta meg az utolsó edzést a csapatnak, 21-én pedig már nem ő volt a vezetőedző.

Hogy mi történt ezalatt a két nap alatt? Semmi különös, csupán Camolese találkozott a klub elnökével, a klub pedig a többórás megbeszélés másnapján a következő sajtóközleményt adta ki: "A Reggina Calcio ezennel bejelenti, hogy a vezetőség és Giancarlo Camolese közötti tegnapi megbeszélés során a felek nem jutottak azonos nevezőre a közös munka folytatását illetően. A Reggina megköszöni a vezetőedzőnek, hogy teljesítette a klubvezetés által kitűzött célt, és minden jót kíván neki a jövőben."

A munkanélkülivé vált tréner nem lepődött meg nagyon a döntés miatt, melyet -olasz edzőhöz képest szokatlanul - nyugodtan fogadott: "Foti elnök úr és én is maximálisan elégedettek voltunk az előző szezonban elért eredményekkel. Megvitattuk a folytatás lehetőségét, és abban maradtunk, a csapat érdekét az szolgálja a legjobban, ha most, a nyári szünetben válunk el egymástól, mint ha együtt kezdjük a bajnokságot, és néhány forduló után vált edzőt a klub. Így legalább az utódom alakíthatja majd ki a játékoskeretet, és a csapat vele csinálhatja majd végig a teljes nyári felkészülést."

Mindkét esetet látva joggal merül fel a kérdés: miért rúgnak ki egy edzőt, aki elérte a kitűzött célt, jó viszonyban van a szurkolókkal, a játékosokkal és a vezetőséggel is? Valószínűleg egyik klubnál sem volt ennyire idilli a helyzet, voltak nézeteltérések, konfliktusok a háttérben, de a bajnokságot tisztességgel, az ellentéteket félretéve végigjátszották, nehogy a csapat húzza a rövidebbet.

Majd pedig, miután sikerrel befejezték a szezont, kulturáltan megvitatták, meg lehet-e oldani együtt a problémákat, vagy csak az edzőváltás segíthet, és végül mindkét klubnál az utóbbi mellett voksoltak. Hogy helyesen döntöttek-e, csak a következő szezon során dől el, az viszont biztos, hogy a válás módja példaértékű.