Vágólapra másolva!
Meggondolta magát a Debrecen labdarúgócsapatának vezetősége, így az együttes mégis benevez az UEFA Intertotó-kupába. A hajdúságiak kedden jelentették be, hogy nem kívánnak elindulni a harmadik számú európai kupasorozatban, mivel ha Tököli Attila jogosulatlan szerepeltetése miatt benyújtott óvásuknak helyt adnak, s ezáltal az első helyre lépnek előre a tabellán, akkor vissza kellene lépniük a sorozattól, ami az UEFA komoly büntetését vonná maga után.

Először az osztályozós Lombard FC Haladás jött szóba helyettesként, majd a Pécs részvétele tűnt biztosnak, ám végül a bajnoki ötödik Sopron mellett mégis Szentes Lázár gárdája képviseli majd Magyarországot.

"Miután a Debrecen jelezte indulási szándékát, a pécsiek egyeztetve a bronzérmes klub irányítóival sportszerűen visszaléptek, pedig már az összes nevezéshez szükséges iratot megküldtek a szövetségbe. Ami még problémát jelentett, hogy először a Sopront nevezte első számú csapatnak az MLSZ, ám az UEFA ezt megváltoztatta a Debrecen indulása miatt, hiszen utóbbi előrébb végzett a pontvadászatban" - mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára.

A soproniak ellenfele így a cseh Teplice lesz, míg a Debrecen a szlovák Trnavával mérkőzik a június végén sorra kerülő első fordulóban. Az Intertotó-kupa három legjobbja felkerül az UEFA-kupa főtáblájára. Tavaly a Győri ETO FC a második, míg a Videoton FCF az első fordulóban búcsúzott a sorozattól.