Vágólapra másolva!
Garami Józsefet nevezték ki a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest vezetőedzőjének. A 64 éves tréner, aki szakmai igazgatói posztját is megőrzi, kétéves szerződést kötött klubbal.

A mesteredző munkáját Lőrincz Emil, Pölöskei Gábor és az eddig is a csapat mellett dolgozó kapusedző, Kakas László segíti majd. Garami kinevezése kisebb meglepetést jelent, hiszen korábban biztosnak tűnt, hogy az elmúlt szezonban Bodajkon dolgozó Lőrincz váltja a távozó Egervári Sándort.

Fülöp Ferenc klubigazgató elmondta, hogy a nyáron alaposan átalakuló fiatal együtteshez egy rutinos edzőt szerettek volna szerződtetni, ezért döntöttek Garami mellett. A MTK vezetői elmondták érveiket Lőrincz Emilnek, aki örömmel vállalta el a másodedzői posztot.

"Kissé váratlanul ért a megbízatás, mindenesetre nagyon komoly megtiszteltetés számomra" - mondta Garami. "Az együttes átalakul, néhányan távoznak, sok fiatal érkezik, így lesz munkánk bőven, s bízom benne, hogy az eredmény sem marad el."

Garami József korábban a 1990-es években már dolgozott a csapatnál vezetőedzőként: az 1996-1997-es szezonban bajnokságot és kupát is nyert a gárdával. Edzői pályafutása során - az MTK mellett - az FTC, a Pécsi MFC, az Újpest és a Győr csapataiban is megfordult, s február 3. óta szakmai igazgató a kék-fehér együttesnél.