Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerint kedden a kínai, míg vasárnap a német együttes lesz az esélyes, de bízik abban, hogy a sok sérült ellenére a magyar labdarúgó-válogatott meglepetéseket tud okozni a jövő heti, idegenbeli barátságos mérkőzéseken.

"Szívesen borsot törnék a németek orra alá" - jegyezte meg a szakvezető a péntek délutáni sajtótájékoztatón. Hozzátette: jelenleg nem köti különösebb kapcsolat a német együtteshez, hiszen Magyarországon dolgozik, szerb származású felesége van, gyermekei sem élnek szülőhazájában.

"Sok a sérültünk, de olyan csapattal utazunk, amelynek nem kell szégyenkeznie a minőség miatt. Tudom, hogy esélytelennek számítunk, de helyt akarunk állni. Így jó eredményt várok a két összecsapástól, amelyen kiderülhet, hogy hosszú távon kikre számíthatok."

Matthäus azt is elmondta, hogy az esetleges sikertelenségnek nem lehet oka a hosszú és fárasztó bajnoki idény, valamint a távoli kínai túra. "A siránkozás nem segít. A kínaiaknak különben is köszönettel tartozunk, hiszen az ő lemondásuk következtében jöhetett létre a brazilok elleni futballgála. Azt viszont meg kell említenem: furcsának találom, hogy néhány számításba vett játékos sérülés miatt lemondta a szereplést, noha végigjátszotta az idényt. Neveket azonban nem akarok említeni." Annyit azért elárult a kapitány, hogy nem Dárdaira gondol, és ő is sajnálja, hogy a középpályás nem tarthat a csapattal. Örül viszont annak, hogy Király Gábor is a kerettel készül, mivel a Hertha kapusát egy pillanatig sem felejtette el, csupán úgy véli, folyamatos játéklehetőségre van szüksége klubcsapatában a válogatottsághoz.

A keret összeállításával kapcsolatban Matthäus elmondta, hogy az Ukrajnában futballozó Bodnár Lászlót egy hete képtelen elérni telefonon. "Remélem még életben van Bodnár, mindenesetre Hrutka János menedzsert sem hívta vissza, innen is látszik milyen nehéz a külföldön szereplő válogatott játékosokkal kommunikálni."

Estére aztán tovább szaparodtak a kapitány gondjai, hiszen négyen is sérülten érkeztek az edzőtáborába, így Matthäusnak újabb változásokat kellett végrehajtania a keretben. Miután dr. Mohácsi János, a csapat orvosa megvizsgálta Fehér Csabát (NAC Breda), Simek Pétert (Újpest), Tököli Attilát (Ferencváros) és a sérült Dárdai Pál (Hertha BSC) helyére behívott Farkas Balázst (Újpest), a német szakvezető lemondott szerepeltetésükről. Helyükre Tóth Balázs (Videoton) és Rósa Dénes (Ferencváros) érkezett. Utóbbi azonban a jövő héten tartja az esküvőjét, így ő csak Kínába utazik a válogatottal. Viszont Németországba már a csapattal tarthat Vadócz Krisztián (Budapest Honvéd). Éger László (Debrecen) csütörtökön az FTC elleni sorsdöntő bajnokin szintén megsérült, s nem tudta végigjátszani a mérkőzést, így a védő meg sem jelent az edzőtáborban. Helyére Komlósi Ádámot (MTK) hívta meg Matthäus.

A válogatott szombaton délután Frankfurt érintésével utazik Kínába. Kedden magyar idő szerint 13.30 órakor kezdődik Tiencsinben az összecsapás. A találkozót követően a delegáció Németországba repül, ahol vasárnap 19 órakor Kaiserslauternben kerül sor az 1954-es világbajnoki döntő évfordulója alkalmából szervezett meccsre. Előtte, vagyis június 6-án 11 órától rendezik a finálét érintő ünnepséget a Pfalz Színházban. Ötven évvel ezelőtt a berni döntőben a németek meglepetésre 3-2-re győztek az Aranycsapat ellen.

Bánki József / (MTI)