Vágólapra másolva!
Csehországban egyre nagyobb méreteket ölt a két hete kirobbant bundabotrány. A hét végén bejelentették, hogy eladó a korrupcióval leginkább gyanúsított 1. FC Synot futballklub, s ha két hónapon belül nem akad rá vevő, akkor az egyesület megszűnik, a játékosokat pedig kiárusítják.

A dél-morvaországi Uherské Hradistében működő klub a szombaton befejeződött bajnokságban az ötödik helyen végzett. Miroslav Valenta, a Synot társaság és az egyesület elnöke bejelentette, hogy a tulajdonosok döntése végleges, s akkor sem változik meg, ha a hatóságok felmentik az együttest a korrupció vádja alól. A Synot egyébként továbbra is tagad ezzel kapcsolatban.

Jan Obst, a Cseh- és Morva Labdarúgó Szövetség elnöke egyelőre nem kívánta kommentálni a döntést. "Nem szeretnék azon spekulálni, hogy ez a bűn beismerése-e vagy sem. Csak egyet mondhatok: a futball számára ez újabb csapás" - jelentette ki Obst, aki a múlt héten megismerkedhetett a rendőrségi anyagokkal, s úgy látja, hogy a labdarúgó-bajnokságot ért bundagyanú megalapozott.

A prágai sajtó szerint a legfelsőbb osztályban játszó 16 csapat közül 14 érintett a korrupcióban. A rendőrség eddig a Synot sportigazgatója, valamint öt játékvezető ellen indított vizsgálatot. Az újságok úgy tudják, hogy a futballklubok vezetőin és a bírókon kívül több helyi közigazgatási tisztviselő és vállalkozó is szerepel a cseh labdarúgás történetében eddig páratlan, előzmények nélküli botrányban. Az alapvető bizonyítékokat a rendőrség telefonbeszélgetések lehallgatása, illetve titkos videofelvételek készítése útján szerezte.

Mindezek ellenére a hatóságok és a labdarúgó szövetség vezetése is azt hangsúlyozzák, hogy jelenleg csupán feltételezésekről van szó, s egyetlen esetben sincs még vádemelés, illetve bírósági döntés. Az üggyel szerdán rendkívüli ülésen kíván foglalkozni a szövetség, s erre meghívót kaptak a klubok és a játékvezetők képviselői is. A rendőrség azt ígéri, hogy az ügy hátterét a vizsgálatok befejezése után, körülbelül másfél hónap múlva hozza nyilvánosságra. Egyrészt az eset nagyon bonyolult, másrészt az illetékesek azt hangsúlyozzák, hogy nem szeretnék megzavarni a válogatott Európa-bajnoki szereplését.

Ugyanakkor paradox dolog, hogy a két, eddig ismert állítólagos bundameccs Synot-Sparta (2:0), Blsany-Synot (1:3) videofelvételei egyértelműen azt bizonyítják, hogy a bírók nem követtek el hibákat, s döntéseik az eredményt nem befolyásolták. Pillanatnyilag nehéz megmondani, hogy az egész botrány miképpen fogja befolyásolni a bajnokság végeredményét. Azt mindenesetre mindenki biztosra veszi, hogy a bajnoki címet már senki sem veheti el a Baník Ostravától, amely az utolsó fordulóban 4-2-re győzött Opaván. Még akkor sem, ha a Synotot esetleg kizárnák a ligából, s eredményeit törölnék.

A Baník Ostrava opavai mérkőzése egyébként egy másfajta botrányt is hozott. A bajnokcsapatot több ezer cseh és lengyel szurkolója (Ostrava a cseh-lengyel határon fekszik) kísérte el Opavára, ahol a mérkőzés végén megrongálták a stadion berendezését, s összecsaptak a rendőrökkel. Azok csak könnygázzal és gumibotokkal tudtak végül rendet teremteni. Két tucat szurkolót letartóztattak, s a héten gyorsított eljárásban bíróság elé is állítják őket. A drukkerek garázdálkodásai szintén egyre nagyobb problémát jelentenek Csehországban, s a sajtó szigorúbb törvényeket, keményebb hatósági fellépést sürget.