Vágólapra másolva!
Illusztris vendégeket is várnak a Werder Bremen bajnoki címének ünneplésére és a címmel járó salátástál átadására a brémai Weser-stadionban a Leverkusen elleni bajnokira. A találkozón jelen lesz a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke és több magas rangú tisztségviselője, valamint Rudi Völler szövetségi kapitány, akinek személye különösen pikáns, hiszen évekig futballozott a Werderben, és kapitányi kinevezése előtt a Leverkusen sportigazgatójaként tevékenykedett.

Lisztes Krisztián elmondása szerint napok óta tele vannak a sörözők és a városban felállított sörsátrak, a szurkolók már alig várják a szombati, Bayer Leverkusen elleni bajnokit és a salátástál átadását. A vadonatúj bajnokcsapat tagjai azonban nem szeretnék elrontani az ünnepet, komolyan veszik a Leverkusen elleni fellépést, mivel szépen akarnak elköszönni szurkolótáboruktól. A szombat esti ünneplésre több tízezer embert várnak, akárcsak a másnapi köszöntőre, amire a Városháza erkélyén kerül sor a Werder Bremen futballistáinak részvételével.

A Leverkusen elleni bajnokin egyébként Gerhard Mayer-Vorfelder a DFB elnöke adja át a salátástálat Frank Baumannak, a Werder csapatkapitányának, és a díszpáholyban foglal majd helyet Rudi Völler szövetségi kapitány is. A Nationalelf "Kata néninek" is becézett 44 éves szakvezetőjét nagy örömmel várja a Weser-stadion 43 ezer szurkolója is, hiszen a hajdani remek center éveket játszott a Werderben, amelynek színeiben 137 mérkőzésen 97 gólt jegyzett.

Rudi Völler azért is különös helyzetben van, mert Leverkusenben is igen kedvelt, mivel szövetségi kapitányi kinevezése előtt a Bayer edzőjeként és sportigazgatójaként is tevékenykedett. Ezek után nem véletlen, hogy kijelentette: "Mindig örömmel megyek a Weser-stadionba, hiszen szép éveket töltöttem a klubnál, ugyanakkor sajátos helyzetben vagyok, mivel Leverkusenben is jól éreztem magam. A Werder megérdemelten nyerte meg a bajnokságot, ez a cím és az ünneplés mindenkor felemelő érzés."

A szombati ünnepi találkozó délután fél négykor kezdődik, a lelátón természetesen ott lesz Lisztes Krisztián is, akinek egész éves produkciójáról mindent elárul, hogy sérüléséig mind a harminc bajnokin kezdőként szerepelt a Werderrel játékosként és immáron szakvezetőként is aranyérmet nyert Thomas Schaaf vezetőedzőnél.

Bánki József