Vágólapra másolva!
Parádés játékkal, remek hangulatú mérkőzésen az Újpest 3-0-ra verte a listavezető Debrecent a Szusza Ferenc-stadionban,  aminek köszönhetően a lila-fehérek immáron a bajnoki címre is komoly eséllyel pályáznak. A vezetőedző, Mészöly Géza  szerint a játékosai rendkívüli módon élvezik a futballt, arról nem is beszélve, hogy a közönség is visszatalált a csapathoz, ugyanis közel hatezren tapsolták és énekelték végig a DVSC elleni bajnokit.

- Amióta Véber Györggyel átvették a lilák szakmai irányítását, most játszott a legjobban csapata, vagy korábban akadt ennél jobb produkció is? - kérdeztük Mészöly Gézát.
- Egyértelműen most futballoztunk a legjobban, ez tényleg fantasztikus este volt. Mondhatnám, jobban tetszett a Debrecen elleni játékunk és elégedettebb voltam a látottakkal, mint a Fradi elleni Üllői úti győzelmünknél. A közönségünk is csodálatos volt, azaz felejthetetlen találkozón vagyunk túl.

- Egyetért azzal, hogy immáron reális esélyük nyílt a bajnoki aranyéremre?
- Felesleges számolgatni, hiszen mindig a következő mérkőzésre szabad csak figyelni. Ezt tesszük mi is a hét végi, balatoni fellépésünk előtt. A legfontosabb, hogy Siófokon is nyerjünk, utána ráérünk tovább tervezni. Egyébként azért is nagyon boldog vagyok, mert a játékosok is élvezik a futballt, tudják, milyen mélyről indultunk, emlékeznek még arra, hogy az alapszakasz során az első hat helyezett közé kerülésünk sem volt biztos. Ezért is értékelik a siker minden egyes pillanatát.

- A szerződéshosszabbításról beszélgettek már a vezetőkkel?
- Természetesen, s közösen is képzeljük el a folytatást, vagyis csak idő kérdése a megegyezés, ugyanakkor jelenleg nem ez a lényeg, hanem a bajnoki hajrá. Viszont ha már a jövőt érintettük, első számú szempontnak azt tartjuk, hogy ezt a keretet sikerüljön együtt tartani, igaz, egy-két helyen azért nem ártana megerősíteni az együttest. Jelenleg azonban semmi mással nem akarunk foglalkozni, csakis a futballal, hogy a bajnokság végén ne csak a játékot, hanem a szabadságot is tiszta szívvel élvezhessük a játékosokkal.

Bánki József