Laczkó Mihály: Az idő engem igazolt

Nyolc éven keresztül, 1989-től 1997-ig volt az MLSZ elnöke Laczkó Mihály, aki a Jugoszláviától elszenvedett hazai 7-1-es vereség miatt mondott le posztjáról. A 69. évében járó volt sportvezetőt rengetegen bírálták annak idején, a játékosok zöme azonban nagyon kedvelte, és senki sem kérdőjelezte meg futball iránti szeretetét. Laczkó Mihály beszélgetésünk során elmondta: az 1-7-es eredményt valóban traumaként élte meg, de úgy véli, nincs oka a szégyenkezésre, hiszen azóta csak visszafejlődést tapasztalt a magyar futballban. 

- Van még kapcsolata a magyar futballal? - kérdeztük az egykori MLSZ-elnököt.
- Olyannyira, hogy NB I/B-s mérkőzésekre járok, mivel ott, ha a színvonal nem is olyan magas, legalább hajtós, kemény csatákat láthatok. Persze az élvonalbeli meccseket is megnézem a tévében, legutóbb például a Debrecen-Fradi rangadót sem mulasztottam el.

- Mostanában már nyugdíjasként él?
- Arra én nem vagyok képes. Eleve négy évet ráhúztam, és csak hatvannégy éves koromban mentem nyugdíjba a Magyar Kábel Művek vezérigazgatójaként, ám csak két hónapig bírtam a tétlenséget, azóta több kft.-t vezetek.

- Mire a legbüszkébb MLSZ-elnöki időszakából, és mit csinálna másképpen?
- A legbüszkébb a találmányaimra vagyok, de úgy érzem, nincs szégyenkezésre okom MLSZ-elnöki tevékenységem miatt sem. A rendszerváltozáskor, igen zűrzavaros időben lettem elnök, amikor még az MLSZ telefonszámlái sem voltak kifizetve, mégis működtetni tudtuk a szövetséget. Bátran kijelenthetem, a mi időnkben a mainál jobb volt a futball, de ennek cseppet sem örülök. Pedig annak idején, ha kellett, vitába szálltam a hatalommal is, például amikor nem értettem egyet azzal, hogy hárommilliós kft.-kel akarták üzemeltetni a három-négyszázmilliós klubokat. Erre mondta azt Horn Gyula, akkori miniszterelnök, hogy aki ezt vallja, az tehetségtelen. Úgy érzem, azóta az idő engem igazolt.

- Ön szerint mennyit változott a magyar futball az évek folyamán?
- Visszafejlődött. Higgye el, én örülnék a legjobban, ha sikert sikerre halmoznánk, mégis egyre csökken a nívó, s bár bízom a válogatottban a vb-selejtezőkön, egyelőre nem látom a fejlődést, a csapatépítés jeleit. Úgy tűnik, az utóbbi időben egy lépést tettünk hátra, kettőt meg össze-vissza, másként, gyenge kezdés után erősen visszaestünk. Valahol szomorú, hogy sokan még mindig az akkori sikertelen pótselejtező időszakát sírják vissza.

- Azt a pótselejtezőt, amelynek első fellépésen 7-1-re kaptunk ki a jugoszlávoktól az Üllői úton. Miként élte meg azt a mérkőzést, ami végül a lemondáshoz is vezetett?
- Sokkolt az eredmény, s bizony traumaként éltem meg azt az estét. Egyelőre azonban nem kell félni hasonló megrázkódtatástól, mert félő, hogy el sem jutunk odáig.

- Több futballistától tudom, hogy nagyon kedvelte önt, de vajon ön játékospárti volt-e?
- Egyértelműen, és az is maradok. Ez nem jelenti azt, hogy elvtelenül kényeztettem volna a futballistákat, de vallottam, a jó produkcióért megérdemlik az anyagi és az erkölcsi elismerést. A jó futballt és a jó futballistákat máig nagyon szeretem.

- Mit gondol, min kellene elsősorban változtatni a sportágban?
- Az utánpótlás-nevelésről évek óta csak a szöveg megy, változásnak semmi jele nincs. Ebben a közegben nehéz az előrelépés, hiszen ahogy hallom, gyakori a marakodás a sportágon belül, pedig ha valahol egyetértésre kellene jutni, az az utánpótlás kérdése. Félretéve minden sértettséget és önös érdeket, a fiatalokat kell segíteni materiális és lelki erővel egyaránt.

Bánki József