Vágólapra másolva!
Nem csak a magyar futballban kerül nagyon könnyen útilapu az edző talpa alá, a brazil pontvadászat is híres arról, hogy rendkívül könnyen menesztik a szakvezetőket. A Brazíliában csak az "edzők táncának" nevezett folyamat a minap a Santos mesterét, Emerson Leaót is elérte: az egyesületnél hamar elfelejtették, hogy ő volt az, aki ismét élcsapattá tette Pelé egykori egyesületét.

A Santos a hatvanas években, Pelével a soraiban érte el legnagyobb sikereit, Libertadores-kupát és Világkupát is nyert, ezt követően azonban a Sao Pauló-i állami bajnokságon kívül hosszú időn keresztül semmilyen trófeát nem tudott elhódítani, és lassan már a hazai porondon sem számított élgárdának. Mindez 2002-ben változott meg, amikor az egykori válogatott kapus és volt szövetségi kapitány, Émerson Leao került a kispadra: a tréner remek érzékkel felvitte a felnőttek közé az ificsapat két legtehetségesebb focistáját, Diegót és Robinhót, köréjük építette a csapatot, és a Santos hatalmas szenzációt okozva 2002-ben megnyerte az országos pontvadászatot. Tette mindezt ráadásul látványos támadófutballt játszva, és a brazil közvélemény valósággal rajongott a csapatért.

A Santos jó szereplése tavaly is folytatódott, köszönhetően részben annak, hogy a csapatot nem szedték szét, és Diego, valamint Robinho is maradt az együttesben: 2003-ban a gárda a bajnokságban és a Libertadores-kupában is ezüstérmes lett, ami remek teljesítménynek számít. Az idei esztendőben valami hasonlót vártak a drukkerek és a vezetők is a gárdától, de az állami bajnokságban az előöntőben elvérzett a gárda a Sao Caetano ellen, és ekkor már látszott, hogy nincsen minden rendben a klub háza táján. Az első összecsapáson hazai pályán 3-3-as döntetlent értek el az esélyesebbnek tartott gárda ellen, majd a visszavágón a Sao Caetano fölényes, 4-0-s győzelmet aratott. A találkozó után Leao a nyilvánosság előtt alaposan lehordta focistáit, és különösen a játékmester Diegóval volt elégedetlen: a középpályást a második félidő elején lecserélte, mire kisebb szóváltás alakult ki kettejük között. A szemtanúk szerint Diego a következőket mondta: "Már megint, főnök?" - utalva arra, hogy az utóbbi időben Leao rendszeresen idő előtt lehozta a pályáról. A középpályás ezt követően állítólag válogatott sértéseket vágott a tréner fejéhez, aki így reagált: "Ülj le a padra, kisgyerek."

Brazíliában az esetet követően sokan biztosra vették, hogy az arrafelé honos szokás szerint a játékos kerül ki győztesen a hatalmi harcból, és a vezetőség meneszti Leaót, azonban nem így történt. A tréner háromórás megbeszélést folytatott az egyesület elnökével, Marcelo Teixeirával (akivel korábban egyébként szintén konfliktusba keveredett két játékos, Doni és Róbson eladása miatt, akiket Leao javaslatára igazoltak le januárban, ám az edző megkérdezése nélkül küldték el őket három hónappal később), de a tárgyalás végén Leao maradt a csapat edzője. Az áprilisban kezdődött országos bajnokságban azonban nem rajtolt valami jól a Santos, a nyitófordulóban 3-2-re kikapott a Panarától, majd a Botafogo legyőzése után a Figueirensétől és a Cruzeirótól is vereséget szenvedett. Eközben a Libertadores-kupában túljutott a csoportmeccseken, és a nyolcaddöntőben a verhetőnek számító ecuadori LDU Quito volt az ellenfele. Az első meccsre idegenben került sor, és úgy tűnt, hogy a Santos simán nyer, hiszen a negyedik percben már 2-0-ra vezetett. Az LDU azonban fordítani tudott, az ecuadoriak végül 4-2-re diadalmaskodtak, és ez Leao állásába került.

A gárda új mestere pedig nem más lett, mint egy másik volt szövetségi kapitány, Wanderley Luexemburgo, aki tavaly még a Cruzeiróval nyert bajnoki címet, de az állami bajnokságban elért gyengébb eredmények nyomán menesztették. Anno a selecaónál éppen fordított volt a sorrend: akkor Leao követte Luxemburgót.