Vágólapra másolva!
Szenzációs első félidei játékának köszönhetően a Werder Bremen 3-1-re győzött a második helyezett Bayern München otthonában, ezzel 11 év után újra bajnoki címet ünnepelhet Lisztes Krisztián csapata. Az alsóházban négy gárda is győzelemmel menekült a kiesőzónából, a Dárdai Pált végig soraiban tudó Hertha BSC 6-2-re verte a Dortmundot.

A Werder már az első percekben megmutatta, hogy már a Bayern ellen eldöntené a bajnoki cím sorsát, ugyanis előbb Klasnic, majd Ailton adott munkát Kahnnak, aki mindkétszer hárított, a brazil lövésénél éppenséggel mellel. A másik oldalon Makaay lőtt húszról, de a labda elkerülte a jobb alsó sarkot. A tizenkilencedik percben Ailton indította hosszan Klasnicot, aki már csak tisztességből ment a labda után, ugyanis úgy tűnt Kahn magához öleli a játékszert, a klasszis kapus azonban szinte mellbe dobta magát, így a horvát csatár tett egy tiszteletkört a kipattanóval, majd ballal az üres kapuba helyezett.

A huszonhatodik percben még közelebb került a brémai gárda a salátástálhoz, Ernst ugratta ki Micoud-t, a francia játékmester pedig jobbal a bal sarokba emelt a kifutó Kahn fölött. Tíz perccel az első félidő vége előtt Ailton is szót kért a brémai gálán, Borowski ment el a jobb oldalon, középre gurított, ahol a brazil gólzsák előbb igazított egyet a labdán, majd 17 méterről Linke mellől csodálatosan csavart a jobb kapufa mellé. A Bayern is próbálkozott, de egy szabadrúgás-variáció után Hargreaves magasan a kapu fölé tüzelt a kirepülő védők szorításában, a túloldalon Ismäel közelről fejelt fölé egy szögletet követően.

A második félidő elején jobban, de nem eredményesebben kezdett a müncheni alakulat, Makaay ugyanis ziccerben mellékülsőzött. Aztán Pizarro fejelt ígéretes helyzetből, méterekkel a kapu mellé. Az ötvenötödik percben góllá érett a bajor fölény, Szalihamidzsic és Santa Cruz akciózott a jobb oldalon, a paraguayi szépen gurított vissza, és a berobbanó Makaay a tizenegyespontról a hálóba bombázott. A hatvanhatodik minutumban veszélyeztetett először a szünet után a Bréma, ekkor Stalteri passzolt Ailtonhoz, aki flegma mozdulattal mellépöckölt.

A Bayern brazilja, Zé Roberto is aktivizálta magát, jól cselezgetett a Werder tizenhatosán belül, majd jobbal, azaz a gyengébbik lábával a bal kapufa mellé helyezett. Ismét Ailton következett, igaz ezúttal lemaradt Borowski beadásáról, így odalett a listavezető nagy lehetősége. A hátralévő időben a brémaiak érthető módon már nem törték össze magukat, a müncheniek pedig már csak becsületből mentek előre, így a lefújás után a Werder Bremen története negyedik bajnoki címét ünnepelhette.

Bundesliga, 32. forduló:
Kaiserslautern - Wolfsburg 3-2 (0-0)
gól:
Lokvenc (57., 72.), Bjelica (75.) illetve Klimovicz (65.), Petrov (66.)

Hannover - Eintracht Frankfurt 3-0 (1-0)
gól:
Brdaric (42., 75.), Idrissou (89.)

Hamburg - Stuttgart 2-1 (1-0)
gól:
Beinlich (38.), Hoogma (47.), illetve Cacau (86.)

Bayern München - Werder Bremen 1-3 (0-3)
gól:
Makaay (55.), illetve Klasnic (19.), Micoud (26.), Ailton (35.)

Leverkusen - Köln 2-0 (1-0)
gól:
Fritz (20.), Franca (73.)

Hertha - Dortmund 6-2 (3-0)
gól: Kehl (7., öngól), Marcelinho (19.), Bobic (37.), Wichinarek (57.), Neuendorf (86.), Rafael (92.) illetve Ewerthon (52., 80.)

Mönchengladbach - Schalke 2-0 (2-0)
gól:
Hausweiler (1.), Sverkos (44., 11-esből)