Vágólapra másolva!
Kovács Pétert, a norvég Tromsö kétszeres magyar válogatott csatárát a Sunderland után a Nottingham is próbajátékra hívta, s noha a magyar EU-csatlakozás miatt a Forest már gond nélkül leigazolhatta volna a 26 éves játékost, végül mégsem szerződtette.

Joe Kinnear, a csapat menedzsere a klub honlapján a következőket mondta: "Megnéztük Péter játékát, de úgy döntöttem, nem szerződtetjük, mert nem elég jó a számunkra."

Az [origo] norvégiai forrásból úgy értesült, hogy az utóbbi hetekben csend honol Kovács esetleges klubváltása ügyében, de a hórihorgas támadó ügynöke mindent megtesz, hogy valamelyik angol klub felfigyeljen a játékosra.

Kovács mostanság már nem is kezdő a csapatában, tavasszal az eddigi négy norvég bajnokin egyszer sem volt az, ám a második fordulóban, a Ham-Kam elleni 1-1-re végződött meccsen csereként beállva gólt szerzett.