Vágólapra másolva!
Amit a bennfentesek már régóta tudtak, az elmúlt napokban konkrétummá vált: Egervári Sándor a bajnokság befejezését követően távozik az MTK-tól. A kék-fehérek vezetőedzője azonban egyelőre a játékosokkal együtt bízik a minél jobb helyezés elérésében, s nem mondott még le a bajnoki címvédésről sem.

- Mikor dőlt el, hogy távozik a klubtól?
- A múlt héten, amikor leültünk a jövőről beszélgetni Fülöp Ferenc klubigazgatóval és Garami József szakmai igazgatóval. Ami már korábban is a levegőben lógott, azt véglegesítettük, minden harag nélkül válunk el az idény végén.

- Az öltözőben miként fogadták a játékosok a bejelentését?
- Ahogyan én, úgy a futballisták is pontosan érzékelték, hogy ez fog történni, miként a játékosok közül sem mindenkivel hosszabbítanak majd szerződést. Természetesen a fiúkat is azonnal tájékoztattam a szezon végi távozásomról, de rögtön ez után arra kértem őket, hogy közösen mindent tegyünk meg a minél jobb szereplés érdekében.

- A bejelentés mennyire befolyásolhatja az MTK bajnoki hajráját?
- Nem tartok attól, hogy a távozásom bejelentése problémákat okozna a csapaton belül. A játékosokkal együtt a szakmai hiúságunk is arra kötelez bennünket, hogy az utolsó leheletünkig harcoljunk a sikerért. Tény, jelenleg öt csapat is megnyerheti a bajnokságot, amelyeik együttes jobban bírja fizikailag és mentálisan a szerda-szombat ritmust, az lesz a befutó.

- A tavalyi, jókora hátrányból megszerzett aranyérem eszükbe jut mostanában?
- De még mennyire! Bennünket sem szabad leírni a bajnoki címre esélyesek közül, persze, ehhez bravúrokra is szükségünk lesz. Például már a hét végén, az újpesti fellépésünkön, ahol győzelem esetén, a Soprontól elszenvedett fájó vereség dacára, ismét ott lehetnénk az élbolyban.

Bánki József