Vágólapra másolva!
Az Olasz Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre ismét bezáratta a már biztos második AS Roma otthonául szolgáló Stadio Olimpicót a csapat szurkolóinak a vasárnapi AC Milan elleni idegenbeli bajnokin tanúsított botrányos magatartása miatt.

A mérkőzésen akkor szabadultak el az indulatok, amikor a 49.percben a játékvezető nem adott meg egy büntetőt a vendégeknek, pedig Sevcsenko jól láthatóan kézzel ütött a labdába Francesco Totti szabadrúgását követően. A 70. perctől a római drukkerek nem bírták elviselni a rivális sikerét, s folyamatosan petárdákat dobáltak a pályára, és többször eltalálták a hazaiak kapusát, a brazil Didát. A találkozót végül az AC Milan 1-0-ra megnyerte, s így története során 17. alkalommal lett bajnok.

A fővárosiak legutóbbi két hazai találkozójukat is semleges pályán, Palermóban voltak kénytelenek megrendezni, ugyanis a fegyelmi bizottság a március 21-én félbeszakadt Lazio-Roma rangadón történt szurkolói rendbontások kapcsán szintén a vendégeket büntette meg jobban. Fabio Capello együttese vasárnap várhatóan ismét Palermóban fogadja aktuális riválisát, a bennmaradásért küzdő Perugiát.