Vágólapra másolva!
Szövetségi kapitányok tekintetében a magyar szurkolóknak is van miről mesélniük, hiszen az elmúlt évtizedekben több tréner ült a válogatott kispadján, mint mondjuk a teljes német futball történetében, de arra még itt sem volt példa, ami Namíbiában történt. Az afrikai ország csapatát ugyanis jelenleg egy általános iskolai igazgató irányítja, és tőle várják, hogy győzelemre vezesse a Bátor Harcosokat.

Namíbia válogatottja jelenleg a vasárnapi, Zimbabwe elleni COSAFA Castle-kupa mérkőzésre készül (ez a sorozat az egyik legjelentősebb regionális torna Afrikában, és meglehetősen nagy presztízzsel bír), azonban az edzésekre csak a késő délutáni órákra kerülhet sor: a szövetségi kapitánynak, Max Johnsonnak délelőttönként ugyanis más dolga van. Ő Tsumeb városának legnagyobb általános iskolájának igazgatója, és napközben közel 760 diák tartozik a keze alá - ehhez képest a focisták már valóban semmiségnek tűnnek...

A namíbiai nemzeti tizenegyet egészen márciusig a német Peter Überjahn irányította, a szövetség azonban a Ruanda elleni vébéselejtezőt követően, amit a csapat 4-1-re elveszített menesztette. Utódja pedig (egyelőre ideiglenes jelleggel) az élvonalban szereplő Chief Santos mestere, Max Johnson lett, aki azonban csak amolyan másodállásban dolgozott a futballklubnál, hiszen közben a tsumebi suli igazgatói posztját is betöltötte, és erről még a válogatott kedvéért sem volt hajlandó lemondani. A pedagógus 1991 óta látja el a direktori teendőket az iskolában, és emellett ének-zenét (!) is oktat - még csak nem is tesitanár.

Igaz, a 47 esztendős szakember mögött komoly edzői múlt áll, hiszen már 22 évvel ezelőtt is trénerként dolgozott, mégpedig a namíbiai Chief Santos nevű egyesületnél. Legnagyobb sikerét 1991-ben érte el a csapattal, amikor is bajnoki címet nyert, két évvel később a namíbiai kupát is begyűjtötte, és ekkor már iskolaigazgató is volt.

Munkája miatt ott is hagyta a futballt, de tavaly visszatért, és mellékállásban is aranyérmet nyert a csapattal az országban. Ezek alapján már nem is olyan meglepő, hogy a szövetségnél rá gondoltak a válogatott bukdácsolását követően.

Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a helyiek véleménye szerint mi a legnagyobb baj a nemzeti csapatnál: a fegyelmezetlenség. "Azt hiszem, tanérként nem lesz nehéz egy kis fegyelmet vinni a csapat életébe" - jelentette ki magabiztosan Johnson, akinek a fejében fel sem merült, hogy a válogatott miatt feladja iskolaigazgatói állását. "A Chief Santost is a suli után edzettem, a foglalkozások délutánonként tartottam" - mondta.