Vágólapra másolva!
Angol lapértesülés szerint a  Spanyolországban régóta erősen kritizált David Beckham szívesen visszatérne a Manchester United labdarúgócsapatához, de csak akkor, ha nem Sir Alex Ferguson lenne a vezetőedző. A klub vezetői már fel is vették a kapcsolatot a világ legjobban kereső játékosának képviselőivel.

Beckham tavaly távozott az Old Traffordról, miután megromlott a kapcsolata a skót sikertrénerrel, akivel éveken át remek viszonyt ápolt. Az angol válogatott 29 éves csapatkapitánya azonban nem szakadt el régi klubjától, hiszen a korábbi társak többségével továbbra is baráti a kapcsolata.

A sztárt az elmúlt hetekben elsősorban állítólagos szerelmi viszonyai miatt bírálták a spanyol fővárosban, de sokak szerint teljesítményével sem váltotta be a reményeket.

Beckhamet eddig a Chelsea-vel hozták hírbe, de nyilvánvaló, hogy inkább legnagyobb sikerei helyszínére térne vissza, hiszen a Manchester United szurkolói rajongásig imádják őt. A játékos is mindig elismerően nyilatkozott a drukkerekkel és a klubbal kapcsolatban.