Vágólapra másolva!
Az olaszoknál bajnokavatásra készül Milánó: három fordulóval a bajnokság vége előtt a hatpontos előnnyel vezető Milan a nagy vetélytárs Romát fogadja, s ha nyer, története során 17. alkalommal szerzi meg a scudettót. A spanyoloknál a Real Madridra újabb rangadó vár, ezúttal a Depor ellen, Angliában az Arsenal mögötti tülekedés szolgáltat izgalmakat, míg a Bundesligában a Werder a Hamburg ellen őrizheti meg előnyét.

Vasárnap a Milan felteheti az i-re a pontot, azaz végképp lezárhatja az olasz bajnokságot. Ehhez nem kell mást tennie, mint hazai pályán legyőznie a második helyezett, és 6 pont hátrányban lévő Romát. Az idény során eddig háromszor találkozott a két gárda, és a piros-feketék mind a római bajnokin, mind az olasz kupa negyeddöntőiben 2-1-re verték Tottiékat. A bajnoki döntőnek beillő rangadón Ancelotti nem számíthat a műtét után lábadozó Inzaghira, és a szintén sérült Pancaróra, míg a Rómánál a védelem két oszlopa, Chivu és Zebina dőlt ki a sorból.

A harmadik helyezett Juventus Perugiába látogat, és a zebrák számára különösebb tétje nincs a találkozónak, hiszen harmadiknál rosszabb helyen nem végezhetnek, míg a Romát már aligha érik utol. A Perugia ellenben győzelmi kényszer alatt áll, ha nem verik meg a Juvét, és a Reggina-Empoli páros pontot szerez, akkor Cosmi együttese kiesik. A Regginának bravúr kéne a pontszerzéshez, a Lazio otthonában ugyanis a kiscsapatoknak nem sok babér terem, bár tavaly Bonazzoli góljával elvitték a déliek a három pontot az Olimpicóból.

A Laziónak azért is illene nyerni, mert a Sasok csak úgy érhetnek oda a még BL-indulást jelentő negyedik helyre, ha megelőzik a jelenleg ott tanyázó Intert, amely a hétvégén Leccébe látogat. Vincze István egykori csapata múlt héten látványos mérkőzésen 4-3-ra verte a Juventust (ráadásul idegenben!), most egy újabb nagycsapat skalpjára fáj a foguk, és megkönnyítheti a helyzetüket, hogy az Inter sérültjei lassan gyógyulnak, sőt a szokásos nevekhez csatlakozott Sztankovic is.

A Parma szintén nem mondott le róla, hogy jövőre az európai elitben játsszon, és a három pályázó közül a kék-sárgák kapták a legkönnyebb ellenfelet, miután a már kiesett Ancona látogat a Tardinibe.

Jelen állás szerint az Empoli is egy osztállyal lejjebb kerülne, mivel a toszkánok csak a tizenhatodik pozíciót foglalják el, de az idegenben nem túl meggyőző Bologna ellen összejöhet a győzelem. A Modena és a Siena sem szemlélheti páholyból a végjáték történéseit, előbbi Veronában, utóbbi otthon a Brescia ellen tehet azért, hogy nyugodtabban teljen az utolsó két kör, míg a Sampdoria-Udinese találkozó a hetedik helyről dönthet