Vágólapra másolva!
Immáron hat éve oszlopos tagja a Ferencvárosnak Kriston Attila, akit az aktuális edzők általában az első között akarnak kihagyni a csapatból, aztán mégis rendszeresen szerepet kapott a zöld-fehéreknél. A Fradi-szurkolók egy csoportja pedig kifejezetten kedveli a kilencven percet végig zakatoló 29 éves középpályást, aki elmondta: a Debrecen lehet az FTC idei legnagyobb vetélytársa a bajnoki aranyért zajló küzdelemben.

- Miként értékeli, hogy több beceneve is van, mint például a Zizou, Küklopsz, Titi? - kérdeztük Kristont.
- Volt már ennél több is, ami a móka és a szeretet jele. Az meg pályafutásom legfelemelőbb érzése, hogy a szurkolók egy része transzparensekkel és bekiabálásokkal rendszeresen éltet.

- 1998-ban mire gondolt, amikor belépett az Üllői úti öltözőbe?
- Óriási örömmel jöttem, de azt hittem, könnyebb lesz, mégsem bántam meg semmit. Bajnoki címben, kupagyőzelemben és igaz, tavaly kudarcban is volt részem. Itt kötelező megszokni az állandó feszültséget, hiszen a Fradi kirakatcsapat Magyarországon. Sikerek esetén mindenki irigyel bennünket, vereségkor viszont jobb, ha minél előbb családi körben töltjük az időnket.

- Miként élte meg, hogy az aktuális edzők mindig ki akarták hagyni a csapatból, aztán mégis mindegyiknél rendszeresen játszott?
- Ezt is meg kellett szokni, viszont szerencsém volt, remek edzőim voltak a Fradinál, akiknek rengeteget köszönhetek. Ami biztos, nekem mindenért duplán meg kell küzdenem, ám megérte, mert hat év alatt a Fradi életem meghatározó részévé vált.

- Mit tart jelenleg az együttes legnagyobb erényének?
- Az összeszokottságot, elvégre az utóbbi időben nem sokat változott a keret összetétele, ráadásul a fiatalok és idősek aránya is jónak mondható a keretben. Amennyiben sikerül megfelelően begyakorolnunk a mostani játékrendszert, bajnokok és kupagyőztesek lehetünk idén.

- Az aranyéremért zajló harcban kit tekint a legfőbb riválisnak?
- A Debrecent. A múltkori meccsünk is bebizonyította, hogy jó csapat, sajnálom a korai kiállításomat, de abban a helyzetben nem tehettem mást. Egyébként így is megnyerhettük volna a meccset, hiszen nekünk voltak nagyobb helyzeteink.

Bánki József

[origo]