Vágólapra másolva!
Roberto Baggio, a Brescia világklasszis labdarúgója egy televíziós interjúban megerősítette, hogy májusban befejezi pályafutását, s elfogadja Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány meghívását a válogatott április 28-ai, Spanyolország elleni barátságos mérkőzésére.

"Most már biztos vagyok benne, májusban végleg visszavonulok. A futballt szeretem a világon a legjobban, de ennek hamarosan vége" - mondta az utolsó olasz aranylabdás (1993) játékos.

A 37 éves irányító arról is beszélt, hogy szerinte a fiatalok miért tekintik példaképnek, s hazájában miért örvend mai napig óriási népszerűségnek. "Olyan vagyok, aki a nehézségek és a sérülések ellenére soha sem dobja be a törülközőt, s mindig harcol azért, hogy valóra váltsa az álmait."

Trapattoni március közepén ajánlotta fel Baggiónak, hogy búcsúmérkőzést ajándékoz neki a válogatottban. A kiszemelt találkozóra április 28-án, Genovában kerül sor a spanyolok ellen.

"Nagyon szép dolog lenne. Örülnék, ha megvalósulna" - fogadta el az invitálást Baggio, aki 55 válogatott találkozóján 27-szer volt eredményes, de utoljára 1999-ben lépett pályára a nemzeti együttesben.

Baggio pályafutása során megfordult a Vicenza, a Fiorentina, a Juventus, a Milan, az Internazionale és a Bologna csapatában is, és mindenhol a közönség nagy kedvence volt. A torinói együttessel érte el legnagyobb sikereit, hiszen bajnokságot, olasz kupát és UEFA-kupát is nyert. Ezenkívül a Milannal még egyszer bajnok lett.

Karrierjének legemlékezetesebb pillanata mégis az volt, amikor az 1994-es világbajnokság döntőjében a büntetőpárbaj során elhibázta az utolsó 11-est, s ezzel Brazília negyedszer lett aranyérmes.