A magyar válogatott ellenfele lesz: Wales

A magyar válogatott következő fellépése egyben megemlékezés is lesz, hiszen a nemzeti tizenegy a walesiek elleni összecsapással adózik a tragikusan elhunyt Fehér Miklós emlékének. Sajnos az ellenfélnek is van kit gyászolnia, hiszen a közelmúltban hunyt el a walesi labdarúgás legendás alakja, John Charles, de a találkozó remélhetőleg nem a szomorú apropó miatt marad emlékezetes.

A labdajátékok közül Walesről először nem a labdarúgás, hanem inkább a rögbi jut az ember eszébe, de a futball is már rendkívül korán népszerű sportág volt arrafelé. A walesi válogatott már 1876-ban lejátszotta első mérkőzését, az ellenfél Skócia volt, és abban az időszakban leginkább természetesen a brit csapatokkal mérkőzött a gárda.

A nemzetközi színtéren a walesiek legnagyobb (és tulajdonképpeni egyetlen) sikerüket az 1958-as világbajnokságon érték el: mind a mai napig ez az egyetlen világesemény, amelyre a válogatottnak sikerült kijutni. Akkor sem ment könnyen, hiszen a csapatnak pótselejtezőt kellett játszania, de Izrael ellen kétszer 2-0-s győzelmet aratott az együttes, és ezzel kvalifikálta magát a vébére.

Az eddigi meccsek

1958. június 8., Stockholm (vb-mérkőzés): Magyarország-Wales 1-1
gól: Bozsik

1958. június 17., Stockholm (vb-mérkőzés): Magyarország-Wales 1-2
gól: Tichy

1961. május 28., Budapest (barátságos): Magyarország-Wales 3-2
gól: Tichy (2), Solymosi

1962. november 7., Budapest (Eb-selejtező): Magyarország-Wales 3-1
gól: Albert, Tichy, Sándor

1963. március 20., Cardiff (Eb-selejtező): Wales-Magyarország 1-1
gól: Tichy

1974. október 30., Cardiff (Eb-selejtező): Wales-Magyarország 2-0

1975. április 16., Budapest (Eb-selejtező):Magyarország-Wales 1-2
gól: Branikovits

1985. október 16., Cardiff (barátságos): Wales-Magyarország 0-3
gól: Esterházy, Hajszán, Détári

A negyeddöntőben aztán a későbbi világbajnok Brazília csak nagy nehezen, 1-0-ra tudta legyőzni a briteket, akiknél akkoriban olyan futballisták szerepeltek, mint Ivor és Len Allchurch, az Arsenal FC kapusa, Jack Kelsey, valamint John Charles. Utóbbit minden idők legjobb walesi focistájának tartják, nem véletlenül: a Szelíd Óriásnak becézett, hatalmas termetű futballista pályafutása csúcsán, 1957 és 62 között a Juventus FC-ben futballozott. Nem is akárhogyan: rögtön első idényében gólkirályi címet szerzett, és összesen 155 olasz bajnokin 93 alkalommal talált be a Juve színeiben.

Hiába voltak azonban a walesieknek később is kiváló futballistáik (gondoljunk csak John Toshackre, Ian Rushra, Terry Yorathra, Neville Southallre vagy éppen a jelenlegi szövetségi kapitányra, Mark Hughes-ra), egyszer sem sikerült kijutniuk világ- vagy Európa-bajnokságra. Sőt, a kilencvenes évek végére a walesi válogatott soha nem látott mélységekig süllyedt, volt, hogy a századiknál is rosszabb helyet foglalt el a FIFA világranglistáján. Amikor 1999 áprilisában az olasz válogatott 4-0-ra legyőzte a walesieket, a szövetségi kapitány, Bobby Gould felajánlotta lemondását, és a szövetség némi meglepetésre az akkor még aktívan futballozó Mark Hughest nevezte ki a helyére. Ez rizikós lépés volt, hiszen Hughesnak semmilyen edzői tapasztalata nem volt, de a kockáztatás bejött.

Az egykori kiváló támadónak ugyanis sikerült egy rendkívül ütőképes csapatot összeszednie, amely számára elérhető közelségbe került az Európa-bajnokság, ám végül ismét érvényesült a "walesi átok", és Ryan Giggsék az oroszok elleni pótselejtezőn elbuktak. Mindezzel együtt a nemzeti tizenegy az elmúlt években nagyot lépett előre, és már egyáltalán nem tartják annak a pofozógépnek, mint a kilencvenes évek végén.

A keretben még mindig ott vannak a nagy öregek, mint például Giggs, Gary Speed vagy Mark Pembridge, de Hughes több fiatal tehetséget is beépített a gárdába, gondoljunk csak Simon Daviesre, Craig Bellamyre vagy éppen Danny Gabbidonra.

Hughes irányítása alatt a walesiek általában a 4-5-1-es felállásban léptek pályára, amely labdaszerzés után villámgyorsan átalakul 4-3-3-má. Az egyetlen előretolt ék a legtöbb esetben John Hartson, a Celtic FC futballistája azonban Budapestre biztosan nem utazik el sérülése miatt, így valószínűleg a Cardiff City üdvöskéje, Robert Earnshaw veszi majd át a helyét. Rá egyébként érdemes odafigyelni, hiszen tavalyelőtt győztes gólt szerzett a világbajnokágra készülő németek ellen, jelenleg is ontja a gólokat az angol második osztályban, és több Premier League-s együttes is érdeklődik iránta.

Ami a két szélsőt illeti, normális esetben itt aztán nincs hiány a kvalitásban, hiszen a jobb oldalon Bellamy, a bal szélen pedig Giggs számít alapembernek - most viszont sérülésre hivatkozva mindketten visszaléptek a szerepléstől.

A középpályán az Eb-selejtezők során Robbie Savage és Pembridge voltak a "kemény emberek", míg Davies adta a kreativitást - sokak szerint a walesiek éppen azért nem jutottak ki a kontinensviadalra, mert Davies sérülés miatt nem játszhatott a pótselejtezőkön.

A védelemben a kvalifikációs sorozat egyik nagy felfedezettje, Gabbidon és Andy Melville szerepelt középen, és minden bizonnyal így lesz a Puskás Ferenc stadionban is, de a két szélső védő posztján Hughes-nak már akadnak gondjai.

A jobb szélen rendszeresen Mark Delaney szerepel, ám ő jelenleg sérült, így minden bizonnyal Darren Barnard játszik majd a helyén. A bal oldalon a selejtezőkön megfelelő balbekk hiányában a klubjában védekező középpályásként szereplő Gary Speed futballozott, nem csoda, hogy Hughes most leginkább erre a posztra keres új embereket. Az ellenünk készülő keretbe így bekerült a Leicester City védője, Ben Thatcher, aki annak idején négy alkalommal szerepelt az angol U21-es válogatottban, ám a felnőttek között egyszer sem szerepelt, és mivel nagyszülei Walesből származnak, így futballozhat Giggsékkel.

Szintén balhátvéd a másik újonc, Gareth Roberts, aki a Tranmere Rovers színeiben ebben a szezonban remekül futballozik. És ha hozzávesszük, hogy az egyszeres válogatott David Vaughan is bevethető ezen a poszton, akkor a walesiek máris nyugodtabbak lehetnek a balhátvéd pozícióját illetően.

Ami a magyar és a walesi labdarúgás közös múltját illeti, a két csapat eddig nyolcszor találkozott egymással. Az első két alkalom a már említett 1958-as világbajnokságon volt, majd egy 1961-es barátságos mérkőzést követően az 1964-es és az 1976-os Európa-bajnokság selejtezőiben is egy csoportban szerepelt a két gárda. Magyar szempontból főleg az utóbbi kelt rossz emlékeket, hiszen a walesiek akkor mindkét meccset megnyerték. A legutóbbi találkozón, 1985-ben viszont mi nyertünk 3-0-ra, és azon a meccsen a jelenlegi walesi szövetségi kapitány, Mark Hughes is pályára lépett.

Harmos Zoltán