Vágólapra másolva!
A heti álomcsapatunkban a legismeretlenebb játékos is ismerős névvel rendelkezik, igaz, ez a Zidan nem a francia, hanem egyiptomi, és nem a Realban, hanem a dán FC Midtjyllandban futballozik. A kapus Marshall és a védő Möhrle sem tartozik a világ labdarúgásának nagy sztárjai közé, de elmúlt heti teljesítményükkel megérdemelték a csapatba kerülést.
David Marshall (skót, Celtic FC): A Kelták drukkerei minden bizonnyal megrémültek egy kicsit, amikor megtudták, hogy a Barcelona elleni UEFA-kupa visszavágón csak tinédzser kapusuk, Marshall áll a csapat rendelkezésére, de a fiatal portás a meccs hősévé vált: A mindössze 19 esztendős focista fantasztikusan védett a Camp Nouban, és nagy szerepe volt abban, hogy a skótok bejutottak a legjobb nyolc közé.
Uwe Möhrle (német, Hansa Rostock): A keletnémet gárda remekül tartja magát a Bundesligában, immár a kilencedik helyet foglalja el a csapat azok után, hogy a hét végén 3-1-re legyőzte a Wolfsburg gárdáját. A mérkőzés minden bizonnyal a rostockiak jobbhátvédje, Möhrle számára lesz a legemlékezetesebb, hiszen ezen a találkozón szerezte pályafutása első gólját az élvonalban.Álvaro (brazil, Real Zaragoza): Az aragóniai együttes pár héttel ezelőtt még a kiesés ellen küzdött, ám immár a középmezőnyben foglal helyet a Primerában, ráadásul menet közben a Spanyol Kupát is megnyerte. A Zaragoza a hét végén a Celtát győzte le idegenben, és a csapat egyik legjobbja a középhátvéd, Álvaro volt, aki remek védőmunkája mellett még gólt is szerzett.Marcelo Bordon (brazil, VfB Stuttgart): Ha egy gárda négy gólt kap egy meccsen, akkor a középhátvédet ritkán szokták megdicsérni, ám a stuttgarti drukkerek ezúttal egyetlen rossz szót sem szólhatnak Bordonra, elvégre a bekk mesterhármast ért el a Werder elleni rangadón: egyszer fejjel volt eredményes, kétszer pedig szabadrúgást értékesített.Gael Clichy (francia, Arsenal FC): Az Ágyúsok első számú balhátvédjük, Ashley Cole nélkül voltak kénytelenek kiállni a Manchester United elleni rangadóra, de a válogatott focista hiányát egyáltalán nem érezte meg a csapat. A fiatal Clichy ugyanis pazar teljesítményt nyújtott, és az Arsenal egyik legjobbja volt a MU ellen.
Luis Figo (portugál, Real Madrid): A királyi gárda az elmúlt hetek gyengébb teljesítményét feledtetve remekül futballozott az AS Monaco elleni BL-negyeddöntőn, és végül 4-2-es győzelmet aratott. A madridiak legjobbja a jobb oldali középpályás, Figo volt, aki ugyan nem szerzett gólt, de ezen kívül mindent megtett csapata győzelme érdekében.Frank Lampard (angol, Chelsea FC): A londoniak a hét közi BL-meccsen alaposan megszorongatták az Arsenalt, és az 1-1-es döntetlent követően maradt esélyük a visszavágóra, majd a hét végén a Wolverhampton elleni győzelemmel kicsit közelebb kerültek az Ágyúsokhoz a bajnokságban. A Kékek egyik legjobbja mindkét meccsen Lampard volt, aki a BL-ben még csak nagy munkabírásával tűnt ki, de a Farkasok ellen már gólt is szerzett.Andrea Pirlo (olasz, AC Milan): A rossonerók a hét közben a Deportivo elleni BL-meccsen olyan teljesítményt nyújtottak, amiről csak szuperlatívuszokban lehetett írni, és a hét végi bajnokin is nagy bravúrt hajtottak végre azzal, hogy kétgólos hátrányt egyenlítettek ki az utolsó percekben. Pirlo azon focisták közé tartozott, aki mindkét találkozón pazarul futballozott, ráadásul mindkétszer be is talált.Vicente (spanyol, Valencia CF): A hispán együttes alaposan megszenvedett a török Genclerbirligi ellen az UEFA-kupában, ám végül, ha hosszabbításban is, de kiverte ellenfelét. A mindent eldöntő ezüstgólt a bal oldali középpályás, Vicente szerezte, aki a hét végén is kitett magáért: a Santander elleni bajnokin kétszer volt eredményes.
Jimmy-Floyd Hasselbaink (holland, Chelsea FC): A londoniak támadója az Arsenal elleni BL-meccsen még a kispadra sem került, és a Wolverhampton elleni bajnokit is csereként kezdte, hogy végül mégis főszeplővé váljon. Amikor a 60. percben beállt, a Farkasok még 2-1-re vezettek, a Chelsea azonban végül 5-2-es győzelmet aratott, és Hasselbaink ehhez egy mesterhármassal járult hozzá.Mohamed Zidan (egyiptomi, FC Midtjylland): Manapság ilyen névvel kötelező jó teljesítményt nyújtani, és a dán egyesület afrikai támadója nem is hozott szégyent francia névrokonára. Az FC Midtjylland játékosa a hét végi, Akademisk BK elleni találkozón egymaga öt találatot ért el, ami még a dán pontvadászatban is hatalmas bravúrnak számít.