Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerint nehéz találkozó vár szerdán este a Puskás Ferenc-stadionban a magyar labdarúgó-válogatottra a walesiek ellen, de bízik a jó eredmény elérésében, és a gólerős játékban. Az összecsapás a január 25-én elhunyt Fehér Miklós emlékmérkőzése lesz.

Magyar Zoltán, a válogatott technikai vezetője elmondta: a vasárnapi Stuttgart-Werder Bremen bajnoki miatt Lisztes Krisztián és Szabics Imre csak hétfőn reggel csatlakozik a kerethez. A csapat a Margitszigeten készül a januárban elhunyt Fehér Miklós emlékének szánt találkozóra, amelyre Lothar Matthäus és segítője, a tolmácsként és pályaedzőként egyaránt gördülékenyen tevékenykedő László Csaba is nagyon készül.

Matthäus elmondta, kifejezetten örül a walesiek elleni meccsnek, amely ugyan nehéznek ígérkezik, ám a kapitány egyértelműen gólokat vár. De legfőképpen a közönséget szeretné visszacsalogatni a lelátóra. "Mindent megteszünk a sikerért, hogy a magyar emberek büszkék legyenek a válogatottra, s nagyon szeretnénk, ha a csapat és a közönség egymásra találna. Amióta itt vagyok, számomra egyértelmű, hogy Magyarországon az emberek szeretik a futballt, ezért is, no meg Fehér Miklós emléke miatt is remélem, szerdán tele lesz a stadion."

"Túlzottan sok sérültünk nincs, így azt mondhatom, a jelenlegi legjobb futballisták alkotják a keretet, legalábbis a legjobb formában lévők" - mondta a keretről a kapitány, majd hozzáfűzte: "Cipruson sok pozitívumot láttam a csapat játékában, s a továbbiakban fontosnak tartom, hogy minél több gólt szerezzünk, elvégre ennek a játéknak ez a lényege, ugyanakkor persze a védekezésünket is alaposan fel kell építeni. Ez ügyben egy német mondást idéznék, miszerint a labdának van a legjobb erőnléte, azaz gyors, kombinatív játékra akarjuk felkészíteni a válogatottat."

A bajnoki meccsek benyomásairól Matthäus elárulta: "Kevés a játék, több a harc. Ezen kívül rendkívül kevés gól esik a mérkőzéseken, s bevallom, előzetesen támadóbb szellemű futballra számítottam. Éppen ezért a válogatottnál tetszetős, támadó játékra törekszünk majd, s remélhetőleg ez a bajnokságra is jó hatással lehet."

A Wales ellen kimaradt, illetve az U21-es csapatba átirányított fiatal játékosokról - Józsi György, Juhász Roland, Tőzsér Dániel - a következőket mondta a német tréner: "Úgy ítéltük meg, hogy jobb, ha kilencven percet az utánpótlás együttesben játszanak, minthogy a padon üljenek Wales ellen. A jövőben kötelességünknek érezzük, hogy árgus szemekkel figyeljük a fejlődésük ütemét."

Később szóba került a Ferencváros ellen remeklő, ám a válogatottságot korábban lemondott debreceni Sándor Tamás és Dombi Tibor is, akikről a kapitány elmondta: "Sándor Tamással két hónappal ezelőtt lezártam ezt a témát, mivel mi nem kényszerítünk senkit a válogatottságra, ez büszkeség kérdése. Általánosságban is szomorúnak tartom, ha valaki nem akar hazája mezében szerepelni, mindenesetre a válogatott érdekeit sem segíti a játékosok döntése, ugyanis Sándor Tamás például a Ferencváros elleni mérkőzésen a mezőny legjobbja volt."

A magyar csapat vasárnap és hétfőn két alkalommal a vízművek pályáján gyakorol, majd kedden a mérkőzés helyszínén, a Puskás Ferenc-stadionban, akárcsak a walesi válogatott, amely kedden érkezik Budapestre. A jegyek már kaphatók a találkozóra, mégpedig 1000, 2000, és 3000 forintos áron.

Bánki József