Vágólapra másolva!
Akár a bajnoki aranyérem sorsát is eldöntheti a hét végi olasz labdarúgó-forduló, amelyben a városi, Lazio-Roma derbi mellett a Milan a Parmával, az Udinese pedig a Juventussal játszik. Az angoloknál az Arsenal rekordbeállításra készül, ehhez nem szabad kikapnia a Boltontól, a Chelsea a városi vetélytárs Fulhamet fogadja. A németeknél a listavezető Werder Wolfsburgba látogat, a spanyoloknál Bilbaóban vendégeskedik a Real Madrid.

Az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulója két slágermérkőzést is tartogat, a legnagyobb a fővárosi derbi, a Lazio-Roma lesz. A pályaválasztó kékek 2-0-s diadalt arattak az olasz kupadöntő első mérkőzésén, az AS Roma pedig hiába "vendég", a hazai pálya előnye és hátránya ezúttal kevésbé számít a Stadio Olimpicóban. Gottardi, Negro, illetve Zebina kihagyja a rangadót.

Ott lesz viszont a "hazaiak" csatára, Simone Inzaghi, aki az említett kupafináléban remekül futballozott, így várhatóan kezdő lesz a Roma ellen. "Teljes erővel készülünk a derbire, amelyen nemcsak játszani szeretnék, de gólt is akarok szerezni. A Roma ellen ez még sohasem sikerült" - nyilatkozta a támadó.

Nem könnyű a listavezető Milan helyzete sem, hiszen a San Siróba a Parma látogat. A papírforma hazai sikert ígér, Carlo Ancelotti együttese otthon 10 győzelem mellett egy döntetlent és egy vereséget számlál eddig. Nesta hiányát talán átvészelik a milánóiak, a vendégeknél viszont Bonera, Morfeo, Cardone és Oyola sem léphet pályára.

A BL-szereplésért hajtó Udinese Pieri és Sensini nélkül fogadja a Juventust, amely a sérült Trezeguet, Iuliano, Zambrotta, Del Piero kvartett és az eltiltott Conte nélkül utazik a mérkőzésre.