Vágólapra másolva!
A korábbi években háttérbe szorított olasz kupa most kiemelt fontosságúvá vált a Juventus labdarúgócsapatánál, miután a Bajnokok Ligájától a nyolcaddöntőben búcsúzott, míg a Serie A-ban már kilenc pont a hátránya a listavezető Milannal szemben. Így nem meglepő, hogy a torinóiak a számos sérült ellenére már a döntő szerdai, idegenbeli első mérkőzésén le akarják győzni a Laziót.

"Nagyon fontos trófea a Coppa Italia" - szögezte le Marcello Lippi, a Juventus vezetőedzője. "Tizedszer nyernénk meg, s mostanra ez jelenti a legfőbb célt a bajnoki második hely mellett."

Az elszántság ellenére egyáltalán nem lesz könnyű feladatuk a torinóiaknak, hiszen sérülés miatt Alessandro Del Piero és David Trezeguet, vagyis az első számú csatárkettős hiányzik majd, de a szintén maródi Gianluca Zambrotta, Paolo Montero, Mark Iuliano, Alessandro Birindelli, valamint az eltiltott Ciro Ferrara sem léphet pályára a római Olimpiai-stadionban.

A Lazio sem lehet túlságosan optimista, hiszen a bajnokságban roppant hullámzó a teljesítménye, viszont a szezon egyik csúcspontját jelentette, hogy ősszel 2-0-ra legyőzte szerdai ellenfelét. Az biztos, hogy most nem segíthet a kiváló argentin csatár, a személyes okok miatt távollévő Claudio López. A finálé visszavágójára május 12-én kerül sor Torinóban.

Panuccit megbüntették
Az AS Roma 120 ezer euróra büntette védőjét, Christian Panuccit, aki nem volt hajlandó pályára lépni a legutóbbi fordulóban. A második helyen álló fővárosi csapat vasárnap a Reggina otthonába látogatott, s Fabio Capello vezetőedző be akarta cserélni a 30 éves futballistát, aki azonban megtagadta a játékot. A meccs nagy meglepetésre gól nélküli döntetlennel végződött. A La Gazzetta dello Sport című lap szerint a bírság összege Panucci havi fizetésének 30 százaléka, ez a legmagasabb, amit a klub kiszabhat.
Az utóbbi tíz év győztesei:

1994:
1995:
1996:
1997:
1998:
1999:
2000:
2001:
2002:
2003:

Az eddigi győztesek:
9 alkalommal: Juventus
7: Roma
6: Fiorentina
5: Milan, Torino
4: Sampdoria
3: Internazionale, Lazio, Napoli, Parma
2: Bologna
1: Atalanta, Genoa, Vado, Venezia, Vicenza.