Vágólapra másolva!
A svájci Nyonban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosításait. A legnagyobb sláger kétségkívül az Chelsea-Arsenal összecsapás lesz, míg a címvédő Milan a Deportivo, a Real Madrid pedig a Monaco ellen folytatja.

Ha elfogadjuk a feltételezést, hogy a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese között már nincs könnyű ellenfél, nincs gyenge csapat, akkor négy nagyjából egyforma párosítás kellett volna, hogy szülessen Nyonban, a legrangosabb európai kupasorozat pénteki neggyeddöntő-sorsolásán.

Születtek is órási csatát ígérő párosmérkőzések, azonban ezek közül mindenképpen kiemelkedik a Chelsea-Arsenal derbi. Az Ágyúsok évek óta küzdenek azért, hogy letegyenek valamit az asztalra a BL-ben is, eddig azonban nem sikerült maradandót alkotniuk ebben a sorozatban. Jelenleg veretlenül vezetik az angol bajnokságot Henryék, kirobbanó formában, ellentmondást nem tűrően söprik el maguk elől az ellenfeleket a bajnokságban, az FA-kupában és a BL-ben egyaránt, így papíron igen jó eséllyel pályáznak a legjobb négy közé.

A pályán azonban minden bizonnyal igen nehéz dolguk lesz, hiszen a Chelsea-t többszörösen is fűti a visszavágás vágya: a bajnokságban a két csapat mindkét meccsét 2-1-re nyerte a Wenger-csapat, ráadásul az FA-kupától is az Arsenal búcsúztatta Abramovics fiait - nem fogják elhinni, 2-1-es sikerrel.

A Manchester Unitedet némi szerencsével búcsúztató, azonban a párharc mindkét mérkőzésén rendkívül szervezett, magas szintű futballt bemutató Porto a Lyon ellen folytatja, és amennyibben meg tudja ismételni korábbi produkcióit, úgy jó eséllyel pályázik a legjobb négy közé.

A Real Madrid látszólag könnyebb ellenfelet kapott, azonban a Monaco egykori Real-csatára, Fernando Morientes minden bizonnyal óriási becsvággyal futballozik majd egykori csapata ellen, így bebizonyítandó Pérez klubelnöknek, hogy kár volt könnyen lemondani róla.

A negyedik párban a címvédő Milan a Deportivóval találkozik, és csak első látásra tűnhet ez viszonylag könnyű feladatnak a rossoneróknak. A kék-fehérek az előző fordulóban kettős győzelemmel búcsúztatták a Juventust - nem rossz ajánlólevél -, ráadásul megalkuvás nélkül küzdő játékosok alkotják a galíciai csapatot, egy zseniális taktikussal, Javier Iruretával a kispadon, úgyhogy nagyon kemény pároscsata elé néz Ancelotti és bandája.

Bajnokok Ligája, negyeddöntők:
1.: FC Porto (portugál) - Olympique Lyon (francia)
2.: Real Madrid (spanyol) - AS Monaco (francia)
3.: Chelsea (angol) - Arsenal (angol)
4.: AC Milan (olasz) - Deportivo La Coruna (spanyol)
első mérkőzések: március 23. és 24.
visszavágók: április 6. és 7.

Az elődöntők párosítása:
2. párharc továbbjutója - 3. párharc továbbjutója
1. párharc továbbjutója - 4. párharc továbbjutója
első mérkőzések: április 20. és 21.
visszavágók: május 4. és 5.

döntő: május 26., Gelsenkirchen

[origo]