Vágólapra másolva!
A labdarúgó UEFA-kupában érdekelt spanyol klubok azzal a kéréssel fordultak az Európai Labdarúgó Szövetséghez, hogy a csütörtök reggeli, több száz halálos áldozatot követelő madridi terrortámadások miatt halasszák el az estére kiírt nyolcaddöntős mérkőzéseket. Az UEFA nem fogadta el a kérést, így este teljes fordulót rendeznek a kupában.

"Ez tragikus nap egész Spanyolország számára, ilyenkor aligha lehet a futballra gondolni. Sem a klubok, sem a játékosok nincsenek most olyan állapotban, hogy játszani tudjanak" - jelentette ki Jaime Orti, a Valencia elnöke. Hozzátette: valamennyi spanyol egyesület felvette a kapcsolatot az UEFA-val, valamint a kormánnyal, hogy később rendezzék meg a találkozókat.

Az UEFA gyors választ ígért és adott is, s nem fogadta el a spanyolok kérését, azaz este minden mérkőzést megrendeznek. A nemzetközi szövetség közleménye szerint a mérkőzések egyperces gyászszünettel kezdődnek, s a hispán játékosok fekete karszalagot fognak viselni.

A nemzetközi szövetség nem indokolta, miért nem fogadta el a négy érintett klub halasztásra vonatkozó kérését, csak annyit közölt: a spanyol szövetséggel és a kormánnyal is egyeztetett a döntést megelőzően.

Az UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén este a török Genclerbirligi a Valenciát, az angol Newcastle a Mallorcát, a skót Celtic a Barcelonát fogadja, míg a Villarreal az olasz Romát látja vendégül.

A program:
Genclerbirligi (török) - Valencia (spanyol) 19.30 ó
Bordeaux (francia) - Bruges (belga) 20.30
Auxerre (francia) - PSV Eindhoven (holland) 20.30
Newcastle (angol) - Mallorca (spanyol) 20.45
Celtic (skót) - Barcelona (spanyol) 20.45
Benfica (portugál) - Internazionale (olasz) 21.00
Liverpool (angol) - Marseille (francia) 21.00
Villarreal (spanyol) - Roma (olasz) 21.30

[origo]/(MTI)