Vágólapra másolva!
A heti álomcsapatunkban néhány szokatlan név is található, ritkán fordul elő, hogy egy angol harmadosztályú gárda vagy a szerb Crvena Zvezda is képviselteti magát egy focistával. Emellett persze néhány régi ismerős is bekerült a tizenegybe, Ljungberg, Nedved, Pirlo vagy éppen Cassano immár sokadszor nyújtott kiváló teljesítményt.
John Achterberg (holland, Tranmere Rovers): Az angol FA-kupa negyeddöntői közül a harmadosztályú Tranmere Rovers és a másodosztályú Millwall összecsapását kísérte a legkisebb érdeklődés, és éppen ez a találkozó azt, amit újra kell játszani, mivel gól nélküli döntetlent hozott. Ehhez persze kellett az, hogy a Tranmere holland portása fantasztikusan védjen, Achterberg még egy tizenegyest is hárított.
Angelo Pivotto (olasz, Modena FC): A modenai együttes a hét végén az AC Parma együttesét fogadta, és a döntetlennel megszerzett egy pont bizony meglehetősen kevésnek tűnik a kiesés elleni küzdelemben. A csapat jobbhátvédjét, Pivottót mindenesetre nem érheti kritika, hiszen a bekk még gólt is szerzett a meccsen. Frank Fahrenhorst (német, VfL Bochum): A bochumi együttes továbbra is tartja magát a Bundesliga élvonalában, és idén még veretlennek mondhatja magát. A hét végén a Hertha ellen idegenben ért el döntetlent a gárda, és ezt nagy részben középhátvédjének, Fahrenhorstnak köszönhette, aki kiegyenlítette a berliniek vezető találatát.Mathieu Beda (francia, Girondins Bordeaux): A gall együttes az utóbbi időben erőteljes fiatalításba kezdett, és ez egyelőre nincs a csapat hátrányára, hiszen a csapat még áll az UEFA-kupában, és a bajnokságban sem szerepel rosszul. A hét végén a Le Manst verte a gárda, és az első találatot a fiatal középhátvéd, Beda érte el, akit a LEquipe a meccs legjobbjának választott meg.Wilfred Bouma (holland, PSV Eindhoven): A Philips-gyári csapat jó hetet zárt, hiszen az UEFA-kupában is sikerült továbblépnie, és a bajnokságban is magabiztos győzelmet aratott. A csapat balhátvédje, Bouma a nemzetközi porondon még csak remek játékával hívta fel magára a figyelmet, az Utrecht elleni bajnokin viszont gólt is szerzett.
Fredrik Ljungberg (svéd, Arsenal FC): Jelenleg talán az Ágyúsok számítanak a legjobb formában lévő együttesnek Európában, és ezt a hét végén a Portsmouth bánta. Az FA-kupában ugyanis ennek a csapatnak rúgott egy ötöst az Arsenal, és a gólparádéból Ljungberg két találattal vette ki a részét.Andrea Pirlo (olasz, AC Milan): A milánói együttes egyelőre megállíthatatlannak tűnik a Serie A-ban, a rossonerók a hét végén a Sampdoria ellen gyűjtötték be a győzelmet. A genovaiak elleni összecsapást elsősorban a középpályán nyerték meg, ahol Pirlo kiemelkedő teljesítményt nyújtott: a védekezésből is kivette a részét, de a leglátványosabb kétségtelenül bődületes kapufás gólja volt.Pavel Nedved (cseh, Juventus): A tavalyi Aranylabdás az utóbbi időkben kicsit halványabban futballozott, és a Juve ezt alaposan meg is érezte, ám most a hét végén már ismét a régi Nedved volt a pályán. A középpályás kétgólos hátrányban sem adta fel a küzdelmet a Brescia ellen, és főszerepet vállalt a győzelemben: előbb kiharcolt egy tizenegyes, majd saját maga szerezte a győztes találatot.Luis García (spanyol, FC Barcelona): A katalán gárda mostanában valósággal megtáltosodott, a Primera Divisiónban sorozatban hét meccset nyert, és az UEFA-kupában is versenyben van. Az elmúlt héten a balszélső, Luis García nyújtotta a legjobb teljesítményt, ami gólokban is megmutatkozott: a Bröndby ellen egy, a Mallorca ellen két találatot ért el.
Antonio Cassano (olasz, AS Roma): A fővárosi gárda szintén pazarul szerepel ebben a szezonban, a Farkasok az elmúlt héten sem hibáztak: az UEFA-kupában a török Gaziantepsport győzték le, majd a bajnokságban az Internek rúgtak egy négyest. Cassano mindkét összecsapáson eredményes volt, a milánóiak ellen ráadásul kiharcolt egy tizenegyest és adott egy gólpasszt is.Nikola Zigic (szerb, Crvena Zvezda): A Vörös Csillag jelenleg az első helyen áll a szerb-montenegrói bajnokságban, és ez nagy részben fiatal csatárának, Zigicnek köszönhető, aki ontja a gólokat. A focista, aki az előző szezonban még a harmadik vonalban futballozott, a hét végén a Zeta Golubovci ellen egymaga négy találatot ért el, és összességében már 17 dugónál jár.