Vágólapra másolva!
A Lille OSC hívei számára a szezon úgy kezdődött, ahogyan legszebb álmaikban sem gondolták, majd mintha rémálomként folytatódott volna. Az együttes az első három bajnokiját úgy nyerte meg, hogy még csak gólt sem kapott, de ezt követően 12 mérkőzésen keresztül képtelen volt nyerni, így ott találta magát, ahol az előző szezonban is szerepelt, a kiesőjelöltek között.

A Lille OSC nem is olyan régen már betöltötte a meglepetéscsapat szerepkört, hiszen 2000-es feljutását követően hatalmas szenzációt okozva bronzérmes lett a Ligue 1-ben, és a Bajnokok Ligájában való szereplést is kiharcolta, majd a szintén dicséretre méltó ötödik pozíciót szerezte meg.

A siker hozadéka azonban az lett, hogy a legjobb játékosokat szinte egytől egyig elvitték a patinásabb egyesületek, távozott a sikeredző, Vahid Halilhodzsics is, és a csapat teljesítménye jelentősen visszaesett. Az előző pontvadászatban Claude Puel vezérletével 14. lett az együttes, így a szurkolók a jelenlegi bajnokságban sem vártak sokkal többet, elvégre tavaly nyáron újabb két kulcsember távozott Fernando d'Amico és Sylvain N'Diaye személyében, erősítés címén pedig két, alacsonyabb osztályból érkezett focistát szerződtettek a lille-iek. Ehhez képest az első három mérkőzésén a csapat maximális pontszámot szerzett, pedig az ellenfelek között volt a címvédő Olympique Lyon és az aranyesélyes PSG is, Franciaországban pedig mindenki a régi-új meglepetéscsapatról beszélt.

A csoda azonban csak három fordulóig tartott: a veretlenséget ugyan még egy játéknapon keresztül sikerült megőrizni, de az ötödik mérkőzésen az FC Sochaux már nem kegyelmezett, és ez egy hosszú rossz sorozat kezdetét is jelentette. A Lille sem szeptemberben, sem októberben, sem pedig novemberben nem tudott mérkőzést nyerni, mi több, sorra elveszítette a találkozókat, aminek köszönhetően az élmezőnyből szép lassan visszacsúszott a kiesőjelöltek közé. A nyeretlenségi széria végül az első decemberi találkozón, az FC Nantes ellen szakadt meg, ami éppen elég volt ahhoz, hogy a Lille elkerülje az immár kiesést jelentő 17. pozíciót.

A gyenge eredmények nyomán nem okozott meglepetést, hogy sokan már edzőcseréről beszéltek, de a klub elnöke, Xavier Tuilot cáfolta a híreszteléseket. "Úgy döntöttünk, hogy nem fogunk úgy viselkedni, mint a többi francia egyesület hasonló szituációban. Hiszünk a stabilitásban, és öngyilkosság lenne megkérdőjelezni az edző munkáját. Claude Puel a szezon végéig marad a kispadon, és ha esetleg mégsem ez lesz a megfelelő megoldás, akkor a bajnokság végén mindenki levonhatja a megfelelő konzekvenciákat" - jelentette ki az elnök.

Mindenesetre a téli átigazolási időszakban mindenképpen szeretett volna erősíteni a klub, és máris három új futballista viseli a LOSC mezét. A görög védő, Efsztatiosz Tavlaridisz még az ősszel érkezett próbajátékra az Arsenaltól, és jó benyomást keltett, így januárban fél évre kölcsönvették. A hellén bekk bemutatkozása viszont nem a legjobban sikerült, hiszen első mérkőzésén öngólt vétett a PSG ellen, és az együttes ezzel a találattal szenvedett 1-0-s vereséget. Puel bizalma azonban ennek ellenére sem rendült meg, s a következő bajnokin is a kezdők közé jelölte a görögöt.

A másik két új labdarúgó a csatársort hivatott megerősíteni. A fiatal francia támadó, Youssef Sofiane az angol másodosztályú West Ham Unitedtől érkezett, ahol ebben a szezonban csak a tartalékok között kapott lehetőséget. Honfitársa, a sokkal rutinosabb Ali Lukunku a Galatasaray SK mezét cserélte fel a Lille-ére, őt leginkább a belga bajnokságból ismerhetik a drukkerek, hiszen a Standard Liege színeiben a 2001-2002-es pontvadászatban például 13 gólt ért el. A törökökhöz egy éve került, de az isztambuli gárdában nem nagyon kapott játéklehetőséget.

Nem csoda, hogy a Lille-ben elsősorban a támadórészlegbe igyekeztek igazolni, hiszen ez a csapatrész az előző évhez hasonlóan megint csak nem remekel. 21 forduló alatt pontosan 21 gólt szerzett a gárda, és ennek több mint felét egy labdarúgó jegyezte: a bolgár Vladimir Mancsev 11 találatot termelt. A focistát ennek megfelelően több egyesülettel is kapcsolatba hozták a télen, de ő kijelentette, hogy mindenképpen marad jelenlegi klubjánál, ahol remekül érzi magát, és különösen nagy örömmel tölti el, hogy a drukkerek is befogadták: a lelátón rendszeresen ott leng a bolgár zászló, ami nagyon büszkévé teszi.