Vágólapra másolva!
Menesztették Miguel Angel Lotinát, a spanyol labdarúgó-bajnokságban a 17. helyen álló Celta Vigo vezetőedzőjét.

A Celta vasárnap 5-2-re kikapott a Real Sociedadtól, és 21 forduló alatt szerzett 21 pontjával a kiesés ellen küzdők közé sodródott: csak egy ponttal előzi meg a már búcsút jelentő helyen álló Real Zaragozát.

"Ugyan elég erőt érzek magamban és a csapatban a sokkal sikeresebb folytatáshoz, de megértem, hogy a klubvezetők így léptek ebben a helyzetben" - mondta Lotina.

A szakember a 2002-2003-as idényben vette át Vigo együttesének irányítását, és a negyedik helyig vezette a csapatot, amely így tavaly ősszel, - története során először - a Bajnokok Ligájában indulhatott. A Celta sikerrel vette a csoportmérkőzéseket, és a nyolcaddöntőben az Arsenallal találkozik.