Vágólapra másolva!
A tabella ötödik helyére kapaszkodott fel a Newcastle United, miután Sir Bobby Robson együttese 3-1-re verte a kifulladni látszó Fulhamet a St. James' Parkban, a Premiership 22. fordulójának záró mérkőzésén.

Egyre jobb formába lendül a szezont "hagyományosan" katasztrofálisan kezdő Newcastle: Shearer és bandája ezúttal az idény meglepetéscsapatát, a Fulhamet intézte el imponáló magabiztossággal, így a Szarkák egyre közelebb lopóznak a BL-selejtezőbeli indulás lehetőségét kínáló negyedik helyhez.

A St. James' Parkot megtöltő 50 ezer hazai szurkoló már a negyedik percben gólnak örülhetett, ekkor az előrehúzódó O'Brien egy lepattanó labdát bombázott félfordulatból, közvetlen közelről Van der Sar kapujába.

A vezetés megszerzését követően is fölényben játszott a Newcastle, azonban a legnagyobb helyzeteket sem tudták gólra váltani a hazaiak, így a második találatra egészen a 41. percig kellett várni, ekkor a veterán walesi középpályás, Gary Speed csúsztatott a vendégkapuba, a teljes londoni védelem asszisztálása mellett.

Kétgólos hazai előnnyel vonulhattak hát pihenőre a csapatok, hogy aztán a második félidő elején az idény talán legszebb góljával minden eldőljön: az 54. percben egy jobb oldali beadást követően Laurent Robert ollózó mozdulattal, bal külsővel balettozta a labdát Van der Sar kapujába.

Ezt követően Sean Davis góljával még szépítettek ugyan a Craven Cottage-iek, azonban nem tudták kétségessé tenni a hazaiak győzelmét.

A 3-1-es végeredmény azt jelenti, hogy a Newcastle megelőzte a Fulhamet a tabellán, a Szarkák így az ötödik, míg a londoniak a hetedik helyen állnak.

Premiership, 22. forduló:
Newcastle United - Fulham 3-1 (2-0)
gól:
O'Brien (4.), Speed (41.), Robert (54.), illetve Davis (74.)