Vágólapra másolva!
Az Olympique Lyon tavaly nem kis bravúrt hajtott végre azzal, hogy megvédte bajnoki címét Franciaországban, hiszen ez utoljára az Olympique Marseille-nek sikerült a kilencvenes évek elején, a triplázás azonban jelenleg meglehetősen nehéz feladatnak tűnik, lévén az AS Monaco elhúzott a mezőnytől. Az OL elnöke, Jean-Michel Aulas azonban nem bánkódik emiatt, hiszen csapata a BL-ben jól szerepel, és az elnök jelenleg inkább az utánpótláskérdés megoldásán fáradozik.

A lyoni együttes vezérkara már a nyári átigazolási szezonban is ügyelt arra, hogy elsősorban fiatal játékosokat szerződtessen: az új szerzemények szinte egytől egyig a fiatalabb generációhoz tartoztak. A középpályára érkezett Mickael Essien 1982-ben látta meg a napvilágot, Florent Malouda 1980-ban született, míg a védelem jobb oldalára leigazolt Anthony Réveillere is ifjúnak számított a maga 24 életévével.

Az egyetlen kivételt Giovane Élber jelentette, az ő megszerzése azonban nem annyira előre megfontolt lépés volt, hanem egy kínálkozó alkalom azonnali kihasználása: a klubnak vérbeli befejező csatárra volt szüksége, a Bayern München pedig potom pénzért hajlandó volt megválni a brazil támadótól, aki így kevéssel a bajnokság kezdete után érkezett Lyonba. Élber bemutatkozása jobban nem is sikerülhetett volna, hiszen bár első mérkőzésén nem volt eredményes, a következő két bajnokin három gólt szerzett. Azóta ugyan már nem ilyen gólerős (jelenleg öt találatnál tart a pontvadászatban), de ennek ellenére rendszeresen a kezdő tizenegyben szerepel, aminek elsősorban Pegguy Luyindula látta kárát.

A fiatal csatár azonban amikor csak játéklehetőséget kapott, szinte mindig betalált, és idővel nem lehetett őt kihagyni a kezdők közül, ám mivel Paul le Guen mester az általa preferált egycsatáros formációtól nem tágított, így Luyindula többször is a középpályán találta magát. Ebben a szerepkörben, divatos kifejezéssel élve "árnyékékként" sem okozott azonban csalódást, jelenleg ő a csapat házi gólkirálya nyolc találattal, és mindennek köszönhetően remek tárgyalási pozícióba került: ügynöke, Pape Diouf ugyanis védence szerződésének meghosszabbításáról tárgyal az Olympique vezetőségével. Luyindula kifejtette, hogy remekül érzi magát a klubnál, ugyanakkor nem akarja, hogy állandó szupercsereként maradjon meg a köztudatban.

Mint látható, a középpályásoknak nincsen valami könnyű dolguk az OL-nél, hiszen ebben a csapatrészben rengeteg kiváló futballista áll Le Guen rendelkezésére, akinek még úgy sem könnyű választania, hogy általában öt középpályással küldi pályára együttesét. Igaz, nála a csatárok is könnyen egy sorral hátrébb kerülhetnek: Luyinduláról már szóltunk, de az alaphelyzetben szintén támadó Sidney Govou is gyakran a középpálya jobb oldalán szerepel. Így aztán a korábban alapembernek számító Eric Carriere vagy az előző szezonban a csapat legjobbjai közé tartozó Vikash Dhorasoo is sokszor a kispadra szorul, márpedig ők ezzel nincsenek megelégedve.

Mindkettejükben felmerült már a távozás gondolata, Dhorasoo-t a Paris-SG vitte is volna januárban, de a focista kijelentette, hogy a szezon végéig mindenképpen marad Lyonban. Hozzáállása mindenesetre példamutató, mint ahogyan Carriere-é is: panaszkodás helyett mindketten tették a dolgukat, amikor lehetőséget kaptak, utóbbi focista például a Paris-SG elleni rangadón csereként beállva pontot érő gólt szerzett.

A szakvezetőnek tehát kellemes gondjai lehetnek a kezdő tizenegy összeállításakor, és ez hamarosan még inkább elmondható lesz, hiszen a tartalékcsapatból egyre többen kopogtatnak a felnőttkeret ajtaján. A lyoni utánpótlás-akadémia ugyan nem olyan híres, mint az FC Nantes-é vagy az AJ Auxerre-é, de kétségtelenül a jobbak közé tartozik Franciaországban: a klub tartalékcsapata jelenleg a második helyen áll a negyedik vonalban, és ebben a szezonban már több ifjonc is játéklehetőséget kapott a nagyok között.

Közülük egyelőre a jobbhátvéd Jérémie Berthod jutott a legmesszebbre, ő ugyanis a bajnokság második felére kiszorította a kezdők közül a belga Eric Deflandre-t. Berthod egyébként csak áprilisban lesz húszesztendős, és 2001-ben tagja volt a világbajnokságot nyert U17-es francia válogatottnak - abban a csapatban szerepelt Florent Sinama-Pongolle és Anthony le Tallec (ma mindketten a Liverpool FC profijai) is. De játszott már a legjobbak között a védő Yohanni Gomez és Romain Sartre, valamint a csatár Bryan Bergougnoux is - utóbbi a negyedosztályban 13 találattal vezeti a góllövőlistát.

A Lyon azonban nemcsak a francia tehetségekre figyel, hanem igyekszik külföldről is összegyűjteni a tálentumokat. A tervek szerint a klub hamarosan Brazíliában és Tunéziában is nyit majd egy futballiskolát: a dél-amerikai országban az egykori lyoni futballista, Marcelo segíti majd az Olympique-et a tehetségkutatásban, míg Tunéziában a helyi labdarúgó-szövetség támogatja a franciákat. A klub egyébként Kelet-Európa felé is szeretne nyitni, Aulas azt azonban még nem döntötte el, hogy hol hozzon létre akadémiát: Csehországban, vagy Romániában.