Vágólapra másolva!
A Bundesliga negyedik helyén álló VfB Stuttgart két kulcspozícióban erősített: leszerződtette Marco Strellert, az FC Basel egyszeres svájci válogatott centerét és a horvát Boris Zivkovicot, a 2002-es távol-keleti világbajnokságon szerepelt horvát válogatott csapatkapitányát, az angol FC Portsmouth együttesétől.

A két játékos megszerzése a VfB bajnoki álmait erősíti, hiszen például Streller nem is szerepelhet a Bajnokok Ligájában, ugyanis a Basellel ebben a szezonban már játszott BL-mérkőzéseket.

A 196 centis, 22 éves Streller potenciálisan vetélytársa lehet Szabics Imrének a csatársorban. Rendkívül gólveszélyes támadó, fejjel, lábbal egyaránt sikeres, és gyors is. Az ősszel Írország ellen mutatkozott be hazája válogatottjában, a Basel csapatában 18 meccsen 13 gólt szerzett.

Lelépési díja a transfermarkt.de nevű német honlap szerint hárommillió euró volt, a Kicker 2,5 milliót említ. Streller bére évi 600 000 euró lesz a sváboknál, akik pillanatnyilag a portugáliai Albufeirában készülnek a tavaszi szezonra. Streller négy és fél évre írt alá, azaz 2008 nyaráig. A Stuttgart mellett a Hertha BSC, a Schalke 04 és az FC Liverpool is szerette volna megkaparintani. Streller érkezésével a görög Amanitidist átadólistára tette Felix Magath, a VfB szakvezetője.

Zivkovic - aki korábban a Bayer Leverkusen csapatában 144 Bundesliga - és 47 európai kupameccsen lépett pályára - a Portsmouth csapatától érkezik. A 28 éves védő leigazolása Timo Wenzel Kaiserslauternbe távozása után vált szükségessé. Zivkovic a csapatkapitány Zvonimir Soldo és Jurica Vranjes mellett a VfB harmadik horvát légiósa.

Ch. Gáll András