Vágólapra másolva!
Akárcsak egy évvel korábban, a német hetilap, a Sportbild az idén is nyilvánosságra hozta, hogy a Bundesliga edzői mennyit is keresnek egy évben. A lista nem csak amiatt szolgál sok érdekességgel, mert az egy évvel korábbihoz képest három új klub is szerepel rajta, hanem mert további nyolc együttesnél edzőcsere történt, és az egyesületek többsége bizony egyre inkább megérzi a Kirch-krízis pénzügyi hatását.

A Bayern Münchenre azonban ez utóbbi nem vonatkozik; a bajorok financiálisan továbbra is kiemelkednek a német mezőnyből, és ez az edzőjük fizetésén is meglátszik.

Természetesen továbbra is Ottmar Hitzfeld keresi a legtöbbet a germán edzői karból, és az elmúlt évhez képest még növelni is tudta a fizetését: a havi fix 225 ezer eurót tesz ki, győzelmenként immár 8000 euró jár neki (szemben a tavalyi 7500-zal), az esetleges BL-győzelem pedig 400 ezret hozna a konyhájára. A többi juttatás mértéke nem változott.

A második helyezett Matthias Sammer esetében azonban éppen az ellenkező folyamat játszódott le, köszönhetően a Borussia Dortmund pénzügyi válságának: a szakvezető, jó példát mutatva a focistáknak, lemondott a fizetése húsz százalékáról, és így havonta fixen 200 ezer eurót kap. A prémiumok mértékét viszont nem állapították meg, és Sammernek extra reklámszerződése sincsen, de még így is második helyen áll a listán.

A dobogó harmadik fokán egy új nevet fedezhetünk fel Jupp Heynckes személyében, akit a nyáron az FC Schalke 04 csábított haza Spanyolországból. A gelsenkircheniek nem garasoskodtak: havi 183 ezer eurós fix fizetést ajánlottak a mesternek, aki viszont nem kap pontprémiumot, és a további juttatásai is erősen teljesítményhez kötöttek: a szerződésben pontosan megfogalmazták, hogy mennyi jár neki az esetleges bajnoki címért, mennyi a BL-be való bejutásért, és mennyi az UEFA-kupa-kvalifikációért.

A legnagyobbat a VfB Stuttgart szakvezetője, Felix Magath lépett előre a kereseti listán, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy a svábok kitűnően szerepelnek, ráadásul Magath immár nemcsak az edzői, hanem a sportigazgatói feladatokat is ellátja, és természetesen ezért is pénzt kap. A havi fizetése így is "csak" ötvenezer euró, ám győzelmi prémiumokból ezt akár meg is duplázhatja. Magath előrelátására és önbizalmára jellemző, hogy szerződésében még az is benne foglaltatik, mennyi jár neki, ha Szabics Imréék megnyerik a Bajnokok Ligáját: ez esetben a szakvezető egymillió eurót tehet zsebre. Izgulhatnak a Stuttgart vezetői.

A dobogós helyezettek után a legtöbb havi fixet a VfL Wolfsburg mestere, Jürgen Röber kapja, aki eredményektől függetlenül havonta 125 ezer euróval lesz gazdagabb. Pontprémium neki sem jár, viszont a BL-be jutásért 250 ezer, az UEFA-kupáért pedig százezer eurót kaphat. Az előző wolfsburgi edzővel, Wolfgang Wolffal ellentétben Röber egy szolgálati autóval is megelégszik, igaz, az a Volkswagen luxusmodellje, a mindenféle extrával felszerelt Phaeton.

A legmagasabb pontprémiumot az 1. FC Kaiserslautern szakvezetője, a belga Eric Gerets harcolta ki magának: ő minden egyes pontért 12 500 eurót tehet zsebre, vagyis egyetlen győzelem 37 500-at hoz a konyhájára. Neki viszont a szolgálati autókkal nincsen szerencséje: két Audi A8-ast is elloptak "alóla".

Alaposan visszavett a Bayer Leverkusen, ami persze érthető azok után, hogy a gyógyszergyáriak tavaly majdnem kiestek a legjobbak közül. Akkor Klaus Toppmöller havi fix fizetése 170 ezer euró volt, most Klaus Augenthaler "csupán" 45 ezret kap, a bajnoki címért pedig félmillió helyett 350 ezer járna.

A legfrissebb szerződést a Hertha BSC-nél kötötték, ahol Hans Meyert december 22-én nevezték ki szakvezetőnek a szezon végéig. Dieter Hoeness meglehetősen egyszerű megállapodást kötött a trénerrel: év végéig 250 ezer eurót fizetnek neki, pontprémium nincs, amennyiben azonban a klub bennmarad a legjobbak között, akkor Meyernek újabb negyedmillió üti a markát.

A legérdekesebb pedig az utolsó helyen álló Volker Finke esete: ő a havi 36 ezer eurós fizetésén kívül semmilyen juttatást nem kap: nincs jutalom a bennmaradásért, az esetleges UEFA-kupa-győzelemért, de szolgálati autóra és mobiltelefon-térítésre sem tart igényt. A klub elnöke, Achim Strocker elmondása szerint az elmúlt 13 évben, amióta Finke Freiburgban dolgozik, pénzügyi kérdésben még sohasem tárgyaltak tíz percnél hosszabb ideig.