Vágólapra másolva!
David Seaman, a Manchester City 41. évében járó, 75-szörös válogatott kapusa kedden bejelentette visszavonulását. Seaman visszatérő vállpanaszai miatt kényszerült pályafutása befejezésére. Szombaton a Portsmouth elleni, 4-2-re elveszített mérkőzés 13. percében újult ki sérülése, akkor cserélte le Kevin Keegan menedzser, s Seaman keddre barátkozott meg a gondolattal: nincs tovább.

"Hosszas vívódás után jutottam erre az elhatározásra, miután megbeszéltem a döntést a családommal és mindazokkal, akiknek a véleményére adok" - közölte Seaman a Manchester City honlapján.

"Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ha tovább védek, nem fog elmúlni a vállfájásom, s ez a legmegfelelőbb pillanat a búcsúra. Fantasztikus pályafutás áll mögöttem, köszönettel tartozom játékostársaimnak, edzőimnek és legfőképpen a szurkolóknak a szép évekért."

Seaman utódja David James lesz a Citynél. A 33 éves, hatalmas termetű - 196 centis, 90 kilós - James hússzoros angol válogatott, és annak ellenére megszilárdította helyét Sven-Göran Eriksson válogatottjában, hogy klubja, a West Ham United kiesett a Premiershipből. James a Watfordban kezdte pályafutását, onnan 1992-ben Liverpoolba szerződött egymillió fontért. 1999-ben az Aston Villa következett (1,7 millió), majd 2001-ben a West Ham, 3,5 millióért.

David Seaman
született:
1963. szeptember 19., Rotherham
magasság, testsúly: 193 cm, 90 kg
klubjai: Leeds (1981-1982), Peterborough (1982-1984), Birmingham (1984-1986), QPR (1986-1990), Arsenal (1990-2003), Manchester City (2003-2004)
klubmeccsei: 731 bajnoki, 82 FA-kupa, 60 ligakupa, 84 nemzetközi kupa
válogatottság: 75

Ch. Gáll András