Vágólapra másolva!
Megtartotta fogadalmát a Real Sociedad labdarúgócsapata, amelynek játékosai a Primera División 19. fordulóját megelőzően kijelentették, az eddigi rossz szereplés ellenére megverik a Real Madridot. Az Albacete otthonában minimális különbségű győzelmet aratott az Valencia s ezzel átvette a vezetést a tabellán.

Spanyol lapértesülés szerint a Real Madrid hatezer euróra büntette kétszeres világbajnok brazil labdarúgóját, Ronaldót, aki a napokban engedély nélkül járt Londonban.

A Marca szerint a futballista kapott egy levelet, amelyben a vezetőség közölte, hogy megsértette a klub belső szabályzatát. A Real Madrid játékosainak ugyanis engedélyt kell kérniük, ha nagyobb utat terveznek, főleg, ha külföldre utaznak.

A brazil csatárfenomén ezzel szemben nem tájékoztatta a vezetőket arról, hogy elhagyja Madridot, s az angol fővárosba utazik reklámfilm-forgatásra. Ráadásul el is késett a hétközi rövid szünetet követő, már a sztárok számára is kötelező edzésről, visszafelé ugyanis köd miatt Madrid helyett csak Santanderben tudott leszállni a repülője.

Az angol sajtó azt írta, hogy a világbajnok klasszis a szponzori kötelességek teljesítése mellett tárgyalt a Chelsea vezetőivel is, de ő ezt tagadta.

Primera División, 19. forduló
Albacete - FC Valencia 0-1 (0-1)
gól:
Lopez (9., 11-esből)

Real Mallorca - Celta Vigo 2-4 (2-1)
gól:
Bruggink (13., 45., a második 11-esből), illetve Ignacio (16.), Jesuli (71.), Luccin (85., 11-esből), Milosevic (94.)
kiállítva: Nene (67., Mallorca)

Real Sociedad - Real Madrid 1-0 (0-0)
gól:
Karpin (64.)

Primera División: Ronaldót megbünteti a Real/sport/focivilag/20040109unitedcsucs.html?pIdx=2