Vágólapra másolva!
Tovább folytatta mélyrepülését a Barcelona labdarúgócsapata: a katalán szuperklub ezúttal a Király-kupában szenvedett 1-0-s vereséget a másodosztályú Levante csapatától.

A legjobb nyolc közé jutásért vívott pároscsata első felvonását a másodosztály listavezetője kezdte jobban, és már a kilencedik percben vezetéshez jutott Rivera büntetőből szerzett góljával. A tizenegyeshez hozzátartozik, hogy az azt kiváltó szituációból több tucat fordul elő egy mérkőzésen, így nem csoda, ha vendégjátékosok nem voltak megelégedve Santiago játékvezető döntésével.

Rivera mindenesetre lepókhálózta a bal felső sarkot, azonban a gól nem rázta fel az idei szezonban látványosan szenvedő Rijkaard-csapatot. Elképzelés nélkül, szétesően fociztak a gránátvörös-kékek, jellemző, hogy az első valamirevaló vendéghelyzetre a 44. percig kellett várnia a díszpáholyban feszengő Joan Laportának.

A Barcelona elnöke a második félidővel már elégedettebb lehetett, mint az elsővel, hiszen egyértelműen átvette az irányítást a vendégcsapat. Futószalagon gyártotta a helyzeteket a bajnokság 12. helyén szerénykedő Barca, ám Iniesta és társai a legnagyobb helyzeteket is elhibázták. A végén ráadásul megduplázhatta volna előnyét a kisebbik valenciai csapat, azonban Etien "ezerszázalékos" helyzetben belevezette a labdát Victor Valdésbe.

Maradt tehát az 1-0, ami a kuparendszernek köszönhetően akár bíztató is lehet Ronaldinhóéknak, hiszen a visszavágót a Nou Campban rendezik, azonban figyelembe véve a Barcelona formáját, Xaviék korántsem mehetnek biztosra a kiscsapat ellen.

Király-kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Villarreal - Sevilla 1-3 (1-0)
gól:
Belletti (13.), illetve Baptista (48., 77.), D. Alves (54.)

Levante (II. osztályú) - FC Barcelona 1-0 (1-0)
gól:
Rivera (9., 11-esből)