Vágólapra másolva!
Az Olasz Labdarúgó Liga doppingvétség miatt Mohamed Kallont (Internazionale) nyolc, Al-Szadi Kadhafit (Perugia) pedig három hónapos eltiltással sújtotta.

Kallon és a líbiai államfő, Moamer el-Kadhafi fia is norandoszteron használata miatt bukott le tavaly ősszel. Kallon esetében a B próba is pozitív eredményt hozott, Kadhafi pedig nem is kérte a második vizsgálatot, de állítása szerint a krónikus hátfájására szedett gyógyszer tartalmazhatta a tiltott szert.

Elegendő bizonyíték hiányában az ügyészség egyelőre nem emelt vádat a nemi erőszakkal meggyanúsított két angol labdarúgó, Carlton Cole és Titus Bramble, illetve társaik ellen.

Egy 17 éves lány azzal vádolta Cole-t (Newcastle United) és Bramble-t (Charlton Athletic), hogy szeptember 27-én egy megerőszakolták egy londoni luxusszállodában. Az ügyészség szerint nincs bizonyíték arra, hogy a lány nem egyezett bele az összesen hét férfival történt nemi aktusba. A futballistákat, illetve öt társukat egyébként október 19-én őrizetbe vették, de óvadék ellenében csakhamar szabadlábra kerültek.

A tinédzser és szülei elégedetlenek a mostani döntéssel, így az ügynek vélhetően lesz folytatása.