Vágólapra másolva!
Közel tízéves kuvaiti edzősködés után ezúttal a palesztin válogatott pályaedzői posztját ajánlották fel Viczkó Tamásnak, a Ferencváros és az Újpest egykori játékosának. A szakember el is vállalta a feladatot.

- Meglepte a felkérés? - kérdeztük Viczkót.
- Némileg igen, hiszen egyre inkább gyötört a honvágy, s majd' egy évtizednyi kuvaiti munkavállalás után már szerettem volna hazatérni. Ám ez a feladat igen vonzónak tűnt, ezért elfogadtam az ajánlatot.

- Mennyi időre szól a szerződése és kinek a munkáját segíti majd?
- Egy évre szól a megállapodásunk, s az egykori osztrák válogatott balszélső, Alfred Riedle kapitány első számú segítője leszek.

- Mit tud Palesztina jelenlegi válogatottjáról és hol lesz a székhelyük?
- Egyelőre csak ismerkedünk a csapattal, a számításba jöhető játékosokkal, ezért is utazunk ki már most, január elején. Egyébként az egyiptomi Ismailában, Port Saidtól nyolcvan kilométerre lesz a főhadiszállásunk, ott tartjuk a válogatott összetartásokat,
felkészülési tréningeket is.

- Milyen eredményeket várnak el önöktől?
- Nincsenek túlzott elvárások, hiszen a válogatott egységes kialakítása eleve örömmel töltené el a palesztinokat. Persze, azért kellő bizonyítási vágy van bennünk, reméljük, a játékosokban is. Bevallom, magam is kíváncsian várom, milyen körülmények várnak ránk és milyen képességű labdarúgókkal dolgozhatunk együtt.

Bánki József