Vágólapra másolva!
Rivaldo közös megegyezéssel felbontotta szerződését az AC Milannal, így a  világbajnok brazil labdarúgó a téli átigazolási időszakban már egészen biztosan másik csapathoz igazol.

A piros-feketék a búcsú alkalmával megköszönték a klasszisnak, hogy hozzájárult az együttes Bajnokok Ligája-, Európai Szuperkupa- és Olasz Kupa-győzelméhez.

"Nehéz kimondani, de Rivaldo januárban elhagy minket. Sajnos nem illik bele a játékrendszerünkbe, így jövőre már más csapatban szerepel majd" - jelentette ki Adriano Galliani, a klub alelnöke.

Az AC Milan 2002 nyarán az FC Barcelonától ingyen igazolta le Rivaldót, akinek szerződése 2005 júniusában járt volna le. Évi fizetése 6 millió euró volt az olasz egyesületnél.

A 31 éves irányító azért akar mindenképpen távozni, mert alig kap játéklehetőséget Carlo Ancelotti vezetőedzőtől. Emiatt szeptember végén egyszer már felbontották a kontraktust, majd három nappal később a Milan-vezetés rábeszélésére mégis az együttesnél maradt - egészen mostanáig.