Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét végén nem akármilyen mérkőzést rendeztek a Premiershipben: a két újonc, a Wolverhampton Wanderers és a Leicester City találkozója előzetesen nem vonzott valami nagy érdeklődést, mégis emlékezetes meccs lett belőle, a Farkasok ugyanis úgy nyertek 4-3-ra, hogy a félidőben még a vendégek vezettek 3-0-ra. Mindez megfelelő apropót ad arra, hogy végigtekintsünk a futballtörténelem legnagyobb "fordításain".

Ha egy csapat háromgólos vesztésre áll, akkor "jobb helyeken" a vezető klub drukkerei hátradőlnek a helyükön, és nyugodtan élvezik a találkozót, míg a másik csapat fanatikusai csalódottan legyintenek egyet, a vérmesebbek elindulnak hazafelé. Angliában azonban nem ez a helyzet, a brit mentalitás ugyanis nem engedi, hogy valaki ne küzdjön az utolsó másodpercig.

Mindennek köszönhetően bizony a szokottnál gyakrabban előfordul az angol csapatokkal, hogy látszólag vesztett állásból is sikerül felállniuk, elég, ha csak a Manchester United mára legendássá vált, Bayern München elleni BL-döntőjére gondolunk. A Vörös Ördögöknek persze könnyű helyzetük volt, hiszen csak egy gólt kellett ledolgozniuk, kérdés, mit tettek volna, ha a Bayern mondjuk 3-0-ra vezet a szünetben. A válasz egyszerű: valószínűleg akkor sem adták volna fel a küzdelmet, és erre bizonyítékunk is van.

A 2001-2002-es szezonban ugyanis Alex Ferguson együttese pontosan ilyen szituációba került a Tottenham elleni bajnokin. A Spurs negyedóra elteltével vezetés szerzett Dean Richards révén, nem sokkal később Les Ferdinand megduplázta az előnyt, és percekkel a szünet előtt Ziege is betalált: úgy tűnt, hogy a három pont a londoniaké lesz. A vendégek azonban máshogy gondolták, és a második félidőben elkeseredett küzdelembe kezdtek. Ennek meg is lett az eredménye: rögtön a fordulás után Andy Cole volt eredményes, majd jött Laurent Blanc, és Juan Sebastian Verón találata máris az egyenlítést jelentette. Ekkor még negyedóra volt hátra a találkozóból, és ennyi idő alatt Ruud van Nistelrooy és David Beckham is betalált, a MU pedig 5-3-ra diadalmaskodott.

A Spurs kispadján ekkor a volt szövetségi kapitány, Glenn Hoddle ült, aki ekkor valószínűleg azt gondolta, hogy el van átkozva. Alig több mint fél évvel korábban ugyanis már volt hasonló élményben része, igaz, akkor nem a Tottenham, hanem a Southampton edzőjeként. A Szentek az FA-kupa nyolcaddöntőjében a másodosztályú Tranmere Rovers ellen léptek pályára a hazai gól nélküli döntetlen után a megismételt mérkőzésen idegenben, és egy félidő után minden jel arra mutatott, hogy készülhetnek a következő körre, hiszen Hasszan Kaslul, Jo Tessem és Dean Richards (ugyanarról a játékosról van szó, aki a Tottenhamban is szerepelt) góljaival 3-0-ra vezettek, sőt, előnyük egészen a 60. percig ugyanennyi maradt. Ekkor azonban a Tranmere csatára, Paul Rideout megrázta magát, és 21 perc alatt egy mesterhármast hintett.

A Southampton játékosai ebből a sokból nem is tértek magukhoz, és nyolc perccel a lefújás előtt Stuart Barlow a győzelmet is megszerezte a Roversnek - amely a következő körben a Liverpool ellen már nem tudta megismételni a bravúrt, igaz a Vörösök csak 2-0-ra vezettek ellenük. Ami pedig Hoddle-t illeti, ekkor valószínűleg aligha jutott eszébe, hogy kilenc évvel korábban, amikor még a Swindon Town mestere volt, csapata egy alkalommal úgy nyert a másodosztályban a Birmingham City ellen idegenben, hogy 25 perccel a lefújás előtt még az ellenfél vezetett 4-1-re - a végeredmény 6-4 lett a Swindonnak.