Vágólapra másolva!
Szabics Imre őszintén bevallotta, hogy a Wolfsburg elleni bajnokin nem igazán ment neki a játék, ugyanakkor nem leplezte boldogságát sem, miszerint a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet (IFFHS) ranglistáján a világ legjobb góllövői között ebben az évben az előkelő 16. helyen áll Filippo Inzaghival holtversenyben.

- Nem gondolt arra, hogy csak viccelnek, amikor megtudta, hogy az IFFHS rangsorában milyen előkelő helyen áll? - kérdeztük Szabics Imrét.
- Eleinte tényleg nehezen hittem el, sőt még most is beleborzongok, ha ilyen híreket hallok. Nagyot fordult ugyanis velem a világ, ám nehogy azt gondolja, hogy a fejembe szállt a dicsőség, csupán nagyon tudok örülni minden elismerésnek. De hangsúlyozom, ettől még a földön járok.

- A Wolfsburg elleni játékát hogyan értékeli?
- Nem játszottam jól. Viszont a győzelemnek nagyon örülök, mert ha a félidőben a Wolfsburg több góllal vezet, egy szót sem szólhattunk volna. Szerencsére kapusunk, Hildebrand ismét remekelt, a második félidőben pedig felülkerekedtünk, ezért sikerült végül megnyernünk a meccset. Nekem ezúttal a mezőnymunkában akadt több dolgom, ám megszoktam már, hogy ilyen mérkőzések is vannak a Bundesligában.

- A térdsérülése mennyit javult az elmúlt héten?
- Egyre jobb, a Wolfsburg ellen sem zavart a játékban, persze ettől még megeshet, hogy a keddi, Burghausen elleni német kupamérkőzésen nem lépek pályára.

- Miért?
- Ez nem biztos még, de nem elképzelhetetlen, hogy edzőnk, Felix Magath a sorozatos fellépések miatt másoknak is lehetőséget ad. A keddi kupameccsen Heldt és Vranjes biztosan nem játszik, de feltehetően másokat is pihentet a tréner, lehet, hogy engem is. Természetesen szeretnék játszani, ám a hét végén a Freiburg elleni tartományi derbi vár ránk, majd a Bajnokok Ligájában jövő héten Athénban lépünk pályára a Panathinaikosz ellen, azaz bőven lesz lehetőség a bizonyításra, amivel továbbra is szeretnék élni.

Bánki József