Vágólapra másolva!
Nyári veseműtéte után immáron teljes értékű munkát végezhet Hajdu Attila, aki az MTK kapusaként sérült meg, ám a kék-fehérek később nem ajánlottak szerződést számára. Igaz, a kék-fehér klub vezetői hozzájárultak ahhoz, hogy teljes felépüléséig a csapattal készüljön.

- Hogyan érzi magát? - kérdeztük az egykori válogatott kapuvédőt.
- Szerencsére teljesen meggyógyultam, s múlt hét óta az első csapattal készülök. Az MTK vezetői tehát betartották ígéretüket, és lehetőséget adtak, hogy ismét formába lendülhessek, sőt Kakas László kapusedző a saját idejéből is a rendelkezésemre állt. Így aztán speciális erőnléti tréningeken is részt vehettem, amiért köszönettel tartozom neki, akárcsak a vezetőedzőnek, Egervári Sándornak, aki - ahogy nyáron jelezte - szívesen látott a gyakorlásokon.

- Milyen érzésekkel gondol az MTK-ra?
- A nyáron történtek ellenére jólesik, hogy ebben a remek közösségben készülhetek, elvégre szép két évet töltöttünk együtt. A következő lépés a meccsterhelés lesz, ami természetesen csak a barátságos fellépéseken lesz lehetséges, mivel nincs szerződésem az MTK-nál.

- Van rá esélye, hogy a kék-fehéreknél folytassa a pályafutását?
- Szerintem nincs, mert ezt a kaput nyáron bezárták. Szinte biztosan más csapatban folytatom tavasszal, hogy melyikben, az a téli szünetben dől el.

- Vannak már ajánlatai?
- Akadnak érdeklődők, ám egyelőre mindez puhatolózásokban merül ki, ami nem csoda, hiszen csak télen nyílik mód az átigazolásra. November végére élesedik majd a helyzet, addigra ugyanis teljesen formába szeretnék kerülni, hogy a téli alapozásnak fitt állapotban vághassak neki. Bizakodásra adhat okot, hogy ingyen igazolható leszek.

Bánki József