Vágólapra másolva!
A Legfőbb Ügyészség befejezte azt a vizsgálatot, melyet az FTC Rt. törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatására vonatkozó kérelmével kapcsolatosan indított. Az érdekelt felek - így az FTC Rt. is - a napokban kapják majd kézhez az ügyészség írásos indoklását, de a Legfelsőbb Ügyészség állítólag több óvást is benyújtott a Magyar Labdarúgó Liga (MLL), illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által lefolytatott fegyelmi vizsgálatokkal, illetve azok eredményeivel szemben - írja az FTC hivatalos honlapja.

Az ügyészség arra kéri az MLSZ-t és az MLL-t, hogy semmisítsék meg a korábbi határozatokat, és teljesen új vizsgálatot folytassanak le az ügyben. Az ügyészségi óvás oka az, hogy több alkalommal is nyilvánvaló törvénysértés történt, így például a liga elnökségének nem volt joga döntéseket hozni a fellebbviteli bizottság döntését követően.

Az ftc.hu ügyészségtől nyert információi szerint a mostani döntés nem jelenti automatikusan, hogy a Ferencváros visszakapja a hat pontot, és eltörlik a 40 millió forintos pénzbüntetést, hiszen a liga és az MLSZ nem köteles elfogadni az ügyészségi óvást. Ennek ellenére valószínűsíthető, hogy az MLSZ és a liga vezetői helyt adnak az óvásnak, hiszen tudniuk kell, hogy ellenkező esetben az ügyészség automatikusan bírósághoz fordul.

Mindez azt jelenti, hogy a május 30-ai Ferencváros-Debrecen mérkőzéssel kapcsolatos fegyelmi felelősség vizsgálata újból elölről kezdődik, és egy új vizsgálat vélhetően új határozatokat hoz majd. Szakértők szerint a hatpontos levonás és a 40 milliós pénzbüntetés egészen addig érvényben marad, amíg az új eljárás be nem fejeződik, és új ítélet nem születik.

A Ferencváros - a büntetés részeként - korábban három hazai mérkőzését már zárt kapuk mögött volt köteles megrendezni.