Vágólapra másolva!
Hosszú idő, egészen pontosan a ZTE elleni mérkőzés óta a hét végén újra győzelemnek örülhettek az Újpest hívei, ám a békéscsabai siker komoly áldozattal is járt, hiszen Kovács Zoltán megkapta harmadik sárga lapját, így kénytelen kihagyni az MTK elleni rangadót.

"Ahogy egymást közt mondani szoktuk, a Békéscsaba elleni győzelem úgy kellett nekünk, mint falunak a villany" - kezdte Kovács Zoltán. "Úgy érzem, a viharsarki fellépésen nem játszottunk rosszul, de ami a legfontosabb, végre sikerült győznünk. Mindezt elsősorban a remek közösségi szellemnek, az egységes csapatjátéknak köszönhettük, s várjuk a folytatást is, sajnos azonban nélkülem, mivel begyűjtöttem a harmadik sárga lapomat, ami miatt az MTK ellen csak a lelátóról szurkolhatok a fiúknak."

Kérdésünkre, hogy az utóbbi napokban a klub nehéz anyagi helyzetével kapcsolatos hírek mennyiben befolyásolták az öltözői hangulatot, a lila-fehérek csatára ezt mondta: "Meccs közben eszünkbe sem jut mindez, viszont tény, a pályán kívülre érve mindannyiunkat foglalkoztat a kialakult helyzet. Reméljük, megoldódnak az anyagi gondok, és a bajnokságban is megindulunk felfelé a tabellán. Persze ehhez továbbra is olyan összetartásra lesz szükség, mint amilyenre az utóbbi hetekben volt példa."

Bánki József