Vágólapra másolva!
Valóságos hecckampány indult Angliában az Aston Villa török légiósa, Alpay Özalan ellen a szombati, isztambuli labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn történt incidens miatt. Könnyen elképzelhető, hogy Igor Biscan, az angol Liverpool horvát játékosa többet nem lép pályára hazája válogatottjában. A skót szövetség eljárást indít James McFadden ellen.

Szemtanúk szerint a két csapat játékosai és vezetői a szünetben egymásnak estek az öltözőfolyóson, miután a hazai hátvéd az egyik ujját belenyomta David Beckham arcába. A vétkes egyébként már a meccs közben is provokálta a vendégek kapitányát: annak elhibázott büntetője után odarohant hozzá, és fejével kissé meglökte őt.

"Magának köszönheti, ha kiutálják a Premiershipből. Az ilyesmit nálunk nem egykönnyen felejtik el a szurkolók, úgyhogy ne számítson semmi jóra" - nyilatkozta a válogatott John Terry a The Sun című lapnak.

Beckham csak annyit árult el a szünetben történtekről, hogy Alpay - aki egyébként nem szerepel klubja hétvégi bajnoki keretében - valami csúnyát mondott az édesanyjáról.

Mike Lee, az UEFA kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a folyosón lévő biztonsági kamerák által rögzített képeket bekérték, és az elemzés után várhatóan október 30-án hoznak ítéletet.

Az isztambuli találkozón nem esett gól, és ez az angolok Eb-részvételét jelentette. A törökök a magyar csoport második helyén záró lettekkel vívnak pótselejtezőt.